(Megjelent: Trezor 3. 301-308)

A Történeti Hivatal megalakításának idején a levéltári anyag feldolgozását elősegítő és a tudományos kutatást támogató kézikönyvtár létrehozását részben az a tény is motiválta, hogy a Belügyminisztérium által átadott iratanyaggal jelentős számú könyv, aprónyomtatvány, és más, irattári szempontból irreleváns dokumentumtípus került a Történeti Hivatal, illetve jogutódja, a Történeti Levéltár kezelésébe. A Történeti Levéltár Könyvtára jellegét tekintve a nem nyilvános intézményi szakkönyvtárak típusába tartozik, használata részben mégis a nyilvános könyvtárak irányába mutat, hiszen három gyűjteményéből kettő az ÁBTL külső kutatóinak is rendelkezésére áll. Az alábbi írás az állománykialakítás és a gyűjteményszervezés problémáit ismerteti, röviden kitérve az itt található dokumentumtípusok ismertetésére és a használatukban rejlő lehetőségekre. A könyvtár állományrészeinek kialakítása a proveniencia, vagyis a dokumentumok közös eredetének elvén nyugszik. A három gyűjteményrész a következő:

1. a Belügyminisztérium által átadott, ún. A-anyag könyvészeti része;

2. ugyancsak a Belügyminisztériumtól örökölt állambiztonsági szakirodalom;

3. a Történeti Levéltár munkáját segítő – saját gyűjtésű – szakkönyvtár.

A Belügyminisztérium iratállományával átvett ún. A-anyag

Az Állambiztonsági Operatív Nyilvántartó és jogelőd szervei már a háborút követően létrehoztak egy, a két világháború között, illetve az 1940-es évek elején megjelent névtárakból és címtárakból álló gyűjteményt, amely az „osztályellenség” számbavételének munkájában segítette a mindenkori politikai rendőrség működését. Létrehozataláról pontos ismeretekkel nem rendelkezünk, ily módon kénytelenek vagyunk a visszaemlékezésekre hagyatkozni, noha a gyűjtemény története így hézagos marad.(1) 1947–48-ban egy jogi-igazgatási munkakörben dolgozó belügyi tisztviselőt bíztak meg azzal a feladattal, hogy a korábbi Belügyminisztérium romos várbeli épületéből annak hajdani könyvtárát kimentse és rendezze. Ez a tisztviselő az ismert költő-műfordító, Kálnoky László(2) volt, aki az anyag egy részét kiválogatta, és az ÁVH Sztálin-úti épülettömbjébe költöztette(3), míg a Jászai Mari-téri épület pincéjében maradt könyvtömeget az Országos Könyvtári Központnak adta át(4). Az 1945 előtt megjelent könyvekre vonatkozó másik adat az Államvédelmi Hatóság kapcsolódik. A visszaemlékezések szerint ugyanis az 1950 második felében létrejött Kultúrosztályhoz tartozó könyvtár is tetemes régi könyvanyaggal rendelkezett(5). A háború vége előtt megjelent könyvek itt 1952–53-tól 0-val jelölt, vagyis nem kiadható jelzetet kaptak, ami zárolásuk tényét jelentette. Egyes visszaemlékezések szerint a koncepciós perek során lefoglalt könyvek egy része is idekerült(6). 1953 őszén, a Belügyminisztérium átszervezését követően történt meg a különféle belügyi, illetve ÁVH-s kezelésben működtetett könyvtárak összevonása.

A Belügyminisztérium Irattárától 1997-ben örökölt ún. A-anyagban a régi könyvek mellett a szakma korabeli zsargonja által monográfiáknak nevezett, a politikai rendőrség értékelő munkája során keletkezett tematikus összeállítások is helyet kaptak. Hangsúlyoznunk kell azonban, hogy ezek nem tévesztendők össze a könyvkiadásban monográfia névvel illetett, egy-egy vizsgált tudományos témát teljességre törekvően taglaló tudományos munkákkal. A politikai rendőrség munkája során keletkezett monográfiákat – voltaképpen tematikus összeállításokat – kéziratos formában, meghatározott példányszámban sokszorosították, és használatát csak szűk kör számára engedélyezték. Az operatív monográfia fogalma azért érdemel külön említést, mert rávilágít az anyag szétválogatása kapcsán felmerült azon problémára, hogy a politikai rendőrség operatív munkája során keletkezett irattípusok és kiadványok műfajukat tekintve nem felelnek meg egyértelműen a könyvtáros és levéltáros szakmában, vagyis a közgyűjteményi felfogásban hasonló elnevezéssel illetett dokumentumtípusoknak. Az „A”-jelzettel ellátott gyűjteményrész azonban eredetileg még ezen túlmenően is változatos képet mutatott, hiszen a fényképektől a bélyegen át a tárgyi emlékanyagig sokféle, a Belügyminisztérium klasszikus működési rendjébe nem illő, politikailag kényes anyagok letéti helye volt. Másképpen megfogalmazva: ide helyezték mindazt, ami nem tartozott szorosan az irattár kereteibe.

Mivel a kiadványok és az iratok használatuk során eltérő kezelést igényelnek, ezért szükséges volt, hogy egymástól elkülönítsük őket. A könyvtár állományának kialakítása során az első lépés a fentiekben említettek közül a közgyűjteményi szempontból könyvtári keretekbe beilleszthető dokumentumtípusok kiválogatása volt. Ily módon kerültek a könyvek, a folyóiratok, az aprónyomtatványok és a szellemi egységet mutató, sokszorosítással készült visszaemlékezések és tanulmányok a könyvtár állományába. A szétválasztást követően a könyvtár ezen állományegységének tárolásában az eredeti rendet megtartottuk, vagyis a gyűjtemény egyes darabjait továbbra is az eredeti „A” jelzet és a numerus currens számrend kombinációjával jelöljük. Az itt található fontosabb dokumentumtípusok a következők:

• időszaki kiadványok (Honvédségi és Belügyi Közlöny, Csendőrségi Lapok egyes évfolyamai stb.);

• magyar tiszti cím- és névtárak, minisztériumok, közhivatalok címtárai, országgyűlési képviselők, közigazgatási alkalmazottak névtárai;

• egykori honvédségi és rendvédelmi szervek (csendőrség, rendőrség, határőrség) név- és címtárai, fegyvernemi sematizmusok, tisztképző intézetek évkönyvei,

• a honvédség egykori hírszerző- és elhárító szervének, a VKF/2-nek nyomtatott anyagai,

• államrendészeti zsebkönyvek (az Országos Bűnügyi Nyilvántartó Hivatal, majd a rendőrség politikai nyomozó főcsoportja, illetve politikai osztályának nyilvántartása alapján készült zsebkönyv formátumú ún. fekete könyvek),(7)

• paramilitáris szervezetekre (Vitézi Rend, Rongyos Gárda, Turáni Vadászok, Levente Egyesület) vonatkozó dokumentumok,

• a két világháború között működő jobboldali egyesületek (pl. Fehérház Bajtársi Egyesület, Levente Egyesület, Ébredő Magyarok Egyesülete, Volksbund, Etelközi Szövetség) alapszabályai,

• a Horthy-korszak középosztályára (gyáriparosok, malomtulajdonosok, kereskedők, gazdák, iparosok) vonatkozó név- és címjegyzékek,

• a Horthy-korszak értelmiségére (újságírók, ügyvédek, mérnökök, diákszervezetek) vonatkozó hasonló anyagok,

• egyházmegyék és szerzetesrendek sematizmusai,

• társadalomismereti lexikonok az 1930-as évekből (pl. A Magyar Feltámadás Lexikona, A Magyar Társadalom Lexikonja, Magyar Politikai Lexikon, Keresztény Magyar Közéleti Almanach és a Katolikus Lexikon négy-négy kötete, Református Egyetemes Névtár stb),

• telefonkönyvek az 1931 és 1950 közötti időszakból,

• visszaemlékezések (pl. Prónay Pálé, Hóman Bálinté),

• emigrációs irodalom (főként a Münchenben megjelent kiadványokból, illetve a magyar eredet-kutatásnak az 1970-es években oly divatos teóriájára vonatkozó emigrációs kiadványokból rendelkezünk nagyobb számmal).

Ezen név- és címtárakra különösen érvényes a mondás: Habent sua fata libelli. Míg összeállításuk idején a két világháború közötti magyar társadalom bizonyos rétegeinek büszke identifikációját szolgálták, utóbb – így például 1957–58-ban a „horthysta katonatisztek” visszamenőleges lefokozásakor – rég letűnt társadalmi rétegek kollektív megalázásának eszközeivé lettek. A felsorolásból jól látható, hogy a gyűjtemény a Horthy-korszak társadalmának sajátos és töredékes keresztmetszetét adja, de így is értékes adalékokkal szolgál a korszak kutatásához. Amint az utolsó pontban felsorolt emigrációs anyagokból is érzékelhető, a „segédkönyvtár” anyagainak gyűjtése korántsem zárult le a második világháború befejeztével, hanem azt követően kiterjedt az 1956-os forradalom külpolitikai értékelésére és a világban szerteszét szóródott magyar emigráns szervezetek működésére is. A szétválasztás eredményeként a Belügyminisztérium pincéjében A-anyag néven tárolt gyűjtemény 1763 tételéből összesen 952 egység került a könyvtár állományába, amelybe a duplum-példányok és a folyóiratok is beleértendők. Noha az A-anyagról annak idején füzet formájú katalógust vezettek(8), az anyag szétválasztását követően elektronikus feltárást készítettünk, ami lehetővé tette, hogy ezt az állományrészt 1999-től a kutatók rendelkezésére bocsássuk.

A Belügyminisztériumtól örökölt ún. állambiztonsági szakirodalom

A könyvtár másik figyelemreméltó gyűjteményét, az ún. állambiztonsági szakirodalmat ugyancsak a Belügyminisztériumtól örököltük. A Belügyminisztérium Könyvkiadója által megjelentetett, belső használatra szánt kiadványok előéletét illetően csak találgatni tudunk. Jelentős részük eredeti, felbontatlan csomagolásban került elő. Ezek feltehetően a Belügyminisztérium Könyvkiadójának az 1990-es évek elején felszámolásra ítélt raktáraiból származhatnak. Másik részükre – szemmel láthatóan igénybe vett darabokra – ugyancsak a Belügyminisztérium egyik pincéjének szekrényeiben bukkantunk. A rendezetlen anyagot előbb szétválogatni, majd rendezni kellett, s a gyűjteményi rend kialakítását követően kerülhetett sor feltárásukra. E módszertani kiadványok fontosabb csoportjai a következők:

• a Rendőrtiszti Főiskola Állambiztonsági Tanszékének és jogelőd intézményeinek (pl. Dzerzsinszkij Iskola) tananyagai (jegyzetek és tanfolyami anyagok),

  a Belügyminisztérium Tanulmányi és Kiképzési, majd a Tanulmányi és Propaganda Csoportfőnökség által kiadott tanulmányok az 1970–1980-as évekből,

  a Belügyminisztérium III/I. Csoportfőnökség Személyügyi és Kiképzési osztálya által készített összeállítások,

• az orosz nyelvű szakirodalom jegyzet formában megjelentetett fordításai,

• az állambiztonsági szolgálat működését illető jogszabálygyűjtemények,

• állambiztonsági értelmező és kétnyelvű szótárak,

• hazai és külföldi tájékoztató anyagok,

• szamizdat könyvek és folyóiratok (pl. a Beszélő és a Demokrata korai számai, az ÁBC FK kiadványai), illetve Bence György és Kis János „A szovjet típusú társadalom marxista szemmel” címmel Marc Rakovski álnéven írott munkájának másolata(9),

• a nyolcvanas évek ellenzéke által a társadalmi rendszer megjavításának szándékával írott tanulmányok, előadásszövegek és konferencia-jegyzőkönyvek,

  fontosnak ítélt külhoni munkákról készült „házi” fordítások (pl. Isaac Deutscher írásai, Theodore Roszak „Ellenkultúra születik” című munkája ).

Itt kell azonban megjegyeznünk, hogy a felsorolt kiadványtípusok tekintetében teljességről korántsem szólhatunk.

A gyűjtemény bizonyíthatóan legkorábbi darabja Az ügynökség beszervezése címet viselő, 1955-ből származó stencilezett kiadvány (ÁB 1184), amely mintegy a gyűjtemény tematikáját előlegezi. Ezt a Dzerzsinszkij Tisztképző Iskola számára készült, 1957 és 1959 között nyomtatott 15 tanfolyami jegyzet követi. Ezek a kiadványok különösen értékesek az utókor számára, mert éppen a szovjet CSEKA megalapítójának, a lengyel származású Feliksz Edmundovics Dzerzsinszkijnek nevét viselő iskola volt az a bizonyos oktatási intézmény, amely 1952-től az évtized végéig, vagyis még a Kádár-rendszer kiépítésének idején is a politikai rendőrség tisztjeit és beosztottjait képezte.(10) Az oktatásukra szolgáló tananyag tehát e testületek mentalitásának kialakítása és annak utólagos vizsgálata szempontjából megkerülhetetlen.(11) Az 1960-as évekből meglehetősen kevés anyaggal rendelkezünk, az 1970-es évek elejétől a rendszerváltásig azonban gazdag állambiztonsági tárgyú szakirodalom áll rendelkezésünkre. A gyűjtemény eredetileg 1234 művet tartalmazott. Az utóbbi évek iratbeszállításai következtében a BM III/I. Csoportfőnökség tanulmányi anyagaival csekély mértékben (9 kötet) gyarapodott.

Az állományrész jellegzetességei a tematikus kialakítású sorozatok és időszaki kiadványok. „Az ellenség tanulmányozása” címet viselő sorozat például 17 kötetet foglal magában, míg az „Állambiztonsági tanulmány” címmel 1970-ben indult és 1989-ig, tehát a rendszerváltásig évi 3–5 alkalommal megjelent időszaki kiadvány közel 40 kötetet számlál. A sorozaton belül az egyes kötetetek az állambiztonsági munka területeit oktatás céljából ismertetik. Hely hiányában csupán ízelítő gyanánt a Rendőrtiszti Főiskola számára 1972 és 1982 között készült, tizenegy kötetet tartalmazó sorozatának címeit közlöm:

1. A környezettanulmány (ÁB 376)

2. Bűnügyi operatív nyilvántartás (ÁB 377)

3. A rezidentúra (ÁB 378)

4. Bűnügyi operatív felderítés az idegenforgalom vonalán (ÁB 379)(12)

5. A titkos kutatás (ÁB 380)

6. A fogdaügynökség (ÁB 381)

7. A fogda- illetve börtönügynökség szervezése, vezetése (ÁB 382)

8. A figyelés (ÁB 383)

9. A titkos őrizetbe vétel (ÁB 384)

10. 10. A rendőrség bűnügyi hálózati munkája. A bűnügyi operatív helyzet tanulmányozásának, értékelésének alapvető módszerei (ÁB 385)

11. EGPR forgalmazás (nyílt adattárakra) (ÁB 386)

Az állambiztonsági könyvgyűjtemény egyik feltűnő jellegzetessége a pszichológiai tárgyú munkák viszonylag magas száma. Jóllehet a köztudat úgy tartja számon, hogy e korszak tudománypolitikája a pszichológiát, mint gyanús és dekadens tudományágat háttérbe szorította, mindazonáltal az ügynökök beszervezése és a velük folytatott együttműködés során a pszichológia eredményeire nagyban támaszkodtak.(13) A lélektan klasszikus feladatától, a lélek gyógyításától eltérően azonban az operatív pszichológia az ügynöki hálózat kohéziójának biztosítását, hamis látszat keltését, valamint az egymással szolidáris csoportok bomlasztását, vagyis a társadalmi méretű bizalmatlanság légkörének kialakítását szolgálta.

Az állambiztonsági szakirodalom korabeli használatát erősen korlátozták. A kiadványok java részét eleve titkos, vagy szigorúan titkos minősítéssel nyomtatták, s azokat a szervezet különböző szolgálati és oktatási egységeinél helyezték el. Ez azt jelentette, hogy az elkészült köteteket kizárólag a szolgálat operatív alegységeinek tisztjei forgathatták. Itt kell azonban megemlíteni, hogy a politikai rendőrség sajátos logikája ugyanezen minősítéssel látta el azon tájékoztatás céljából készült kiadványokat is, amelyeket külhoni, idegen vagy éppen magyar nyelven megjelent emigráns folyóiratok alapján a politikai vezetés tájékoztatásának szándékával állítottak össze. Az Intézmény megalapítását és a könyvtár létrehozását követően az a szándék vezetett bennünket, hogy a kutatók számára ez a gyűjtemény is mielőbb hozzáférhetővé váljon, hiszen az a politikai rendőrség működésének megismerésére páratlanul gazdag, egyetlen más könyvtárban sem hozzáférhető anyaggal szolgál. Ezen gyűjtemény feldolgozottsága is teljes körű, és az A-anyagéhoz hasonlóan 1999-től számítógépen elérhető.

A kutatás során mindazonáltal számításba kell venni azt a tényt, hogy a kötetek egy része még ma is élő minősítéssel bír, ami azt jelenti, hogy hozzáférésüket illetően „Az államtitokról és a szolgálati titokról” szóló 1995. évi LXV. törvény hatálya alá tartozik. A törvény preambuluma szerint államtitoknak kell tekintenünk minden olyan adatot, amelynek jogosulatlan megszerzése, felhasználása és nyilvánosságra hozása a Magyar Köztársaság honvédelmi, nemzetbiztonsági, nemzetközi kapcsolataival összefüggő stb. érdekeit sérti vagy veszélyezteti. Az ilyen jellegű adatokat tartalmazó kötetek ezért értelemszerűen nem kutathatók. A gyakorlatban ez a korlátozás az 1980 után (szigorúan) titkos minősítéssel megjelent kiadványokra vonatkozik,(14) valamint érinti azokat a korábbi, hasonló minősítéssel rendelkező kiadványokat is, amelyek esetében a keletkeztető szerv jogutód intézménye ezt a minősítést fenntartja.(15) Tematikailag a rendvédelmi és katonai szervek titkos információgyűjtésének módszereire és az általuk alkalmazott eljárásokra vonatkozó adatok, illetve az ilyen adatot tartalmazó módszertani kiadványok tartoznak ebbe a körbe.(16)Ezek a kutatási korlátozások a külső kutatókra és az ÁBTL belső munkatársaira egyaránt érvényesek.

A szakkönyvtár

A 21. századi levéltárak szakmai követelményeinek tervezésekor a levéltáros szakma a korábbinál szélesebb gyűjtőkörű levéltári szakkönyvtárak fenntartásának igényét fogalmazta meg.(17) Gyűjtőkörét tekintve a Történeti Levéltár szakkönyvtára sem csupán a szorosan értelmezett levéltári szakirodalom beszerzését tekinti feladatának. Az iratok feldolgozásához és kutatási célú használatának biztosításához a levéltárosnak ugyanis segédletekre van szüksége, amelyekre támaszkodva az iratokban talált információkat értékeli, a hiányos adatokat pedig kiegészíti. A Történeti Levéltár speciális iratanyagának feldolgozásában különösen nagy jelentőséget kapnak a név- és címtárak, így az Életrajzi Lexikon különböző kiadásai, a Ki kicsoda sorozat kötetei, valamint a szakmai névtárak. Ezen túlmenően minden, a huszadik századi történelem feltárását előmozdító segédletet, így lexikonokat, kronológiákat, atlaszokat, és jogtárakat is gyűjtünk. Nagy súlyt fektetünk továbbá a huszadik század második felének történéseit feltáró monográfiákra és dokumentumközlésekre. Hasonlóképpen gyűjtjük a modern kori diktatúrákra vonatkozó szakirodalmat; továbbá az ún. tranzitológia irodalmát; valamint a huszadik század történetének megértését elősegítő, a politológia, a filozófia és a művelődéstörténet terén megjelent elméleti alapvetéseket. A fentieket összefoglalva azt mondhatjuk, hogy a szakkönyvtár kettős feladatnak tesz eleget. Mint jelenkor-történeti szakkönyvtár az 1945 utáni történeti és állambiztonsági kutatásokhoz szükséges szakirodalmat szerzi be, a gyűjtőkörébe illeszkedő folyamatos gyarapítással pedig a Történeti Levéltár iratfeldolgozó munkáját segíti elő.

Ezen állományrésznek semmilyen előzménye nem volt, a könyvtár megalakításakor a semmiből kellett mihamarabb létrehozni. Célunk a korszak szakirodalmának minél teljesebb lefedése volt, amit egyfelől az újonnan megjelent szakirodalom beszerzésével, valamint retrospektív gyűjtéssel próbáltunk megvalósítani. A könyvkereskedelem átalakulása és a példányszámok radikális csökkenése miatt problémát olykor a visszamenőleges beszerzés esetlegessége okozott. Ez az állományrész jelenleg mintegy 1600 kötetet számlál. A könyvállomány mellett 1998 óta járatjuk a fontosabb történeti és társadalomtudományi szakfolyóiratokat, a napilapokat, és természetesen nem hagyományos dokumentumtípusokkal, így videokazettákkal és elektronikus információhordozókkal (CD) is rendelkezünk. Mivel ezt gyűjteményt levéltárunk dolgozói napi munkájuk során használják, és az itt található kötetek bármely nyilvános könyvtárban amúgy is hozzáférhetők, a könyvállomány ezen része intézményi szakkönyvtár gyanánt működik. A külső kutatók munkájának támogatására ugyanakkor a kutatóteremben megkezdtük egy lexikonokból és segédletekből álló kézikönyvtár kialakítását.

A Történeti Levéltár belső munkatársainak kiszolgálása helybeni használat és kölcsönzés formájában a könyvtárteremben történik. A külső kutatók kiszolgálását a Kutatáselőkészítő osztály referenseinek közvetítésével oldottuk meg. Azzal, hogy a Belügyminisztériumtól örökölt „A”-anyagot, valamint az állambiztonsági-módszertani gyűjteményt kutathatóvá tettük, az információs kárpótlás elve az egykori állambiztonsági szervektől örökölt könyv jellegű dokumentumok vonatkozásában megvalósult. Noha az 1996. évi LXVII. számú törvény csak az iratokról rendelkezett, a kutatók körében megnyilvánuló nagyfokú érdeklődés mégis azt támasztja alá, hogy az egykori állambiztonsági szervektől örökölt könyvanyag hozzáférhetővé tétele valós igényeket kielégítő, helyes döntés volt.

Jegyzetek

(1) Alpár Zoltán: Vázlatos összefoglaló a BM MH könyvtár történetéről. Kézirat. Alpár Zoltán áttekintése a BM korábbi könyvtárosainak, így Kálnoky Lászlónak, Bihari Lászlónak, dr. Balogh Jánosnak, Gáspár Lászlónak, Kipián Györgynek, Sóti Mihálynak, Lengyel Istvánnak és Pusztai Lászlónak a visszaemlékezései, valamint saját személyes ismeretei alapján készült. Az 1987-ben készült kéziratot Kajári Erzsébet bocsátotta rendelkezésemre.

(2) Kálnoky László (1912–1985) költő, műfordító. Eredetileg jogi tanulmányokat folytatott. 1941-től belügyminisztériumi tisztviselő, 1948–1953 között a minisztérium könyvtárában dolgozott. 1953-tól a Szépirodalmi Kiadó felelős szerkesztője, 1957-től szabadfoglalkozású író.

(3) Az Andrássy utat Sztálin 70. születésnapjának tiszteletére 1950-ben Sztálin úttá nevezték át. 1956-ig viselte ezt a nevet.

(4) Alpár i. m. 1. o.

(5) A könyvtár 1951-től az Andrássy út 60. szomszédságában, a Vörösmarty utca és az akkori Sztálin út sarkán lévő ún. régi Zeneakadémia épületében kapott helyet.

(6) Alpár i. m. 3. o.

(7) A gyanús személyek főbb kategóriáit az 1931. július 25-én a belügyminiszter által kiadott 4400/1931. VII. res. rendelet alapján az alábbiakban határozta meg: A = magyar állameszme ellen agitáló elemek; K = kommunista gyanú alatt állók; K.B. = kommunista bűncselekmény miatt jogerősen elítéltek; /K.B./ = kommunista bűncselekmények miatt elítélt és Szovjetoroszországnak kiadott ún. cserefoglyok; N = nemzetiségi agitátorok; U = az ország területéről kiutasított külföldiek. A kémkedésben gyanúsak megjelölésére a rendelet a B jelzést ajánlotta, ám ez egybeesett a bizalmi személy jelölésével, ezért az államrendészeti zsebkönyvek őket a D jelzéssel látták el.

(8) A dosszié külső borítóján a „Katalógus horthysta könyvekről”, belül „A Belügyminisztérium Politikai főosztály Nyilvántartó osztályán levő horthysta időkből származó évkönyvek, címtárak, és felszabadulás után keletkezett gyűjteményes anyagok jegyzéke” cím szerepel. A katalógus minősítéseként a jobb felső sarokban a „Szigorúan titkos!” megjelölés olvasható.

(9) Az 1973 és1975 között született tanulmányok kötetbe gyűjtve először a párizsi Savelli kiadónál 1977-ben, francia nyelven jelentek meg. A „Rakovski” álnevet a szerzők az előszó szerint 1974. decembere és 1978. nyara között használták. A tanulmányok keletkezési körülményeire vonatkozóan lásd bővebben Klaniczay Gábor „Ellenkultúra a hetvenes-nyolcvanas években” Bp. Noran K., 2003. 366. oldalát.

(10) A Dzerzsinszkij Iskola felállítását 1951. szeptember 13-án rendelték el, 1952-es indításáról az 1952. augusztus 22-én kiadott ÁVH-parancsból értesülünk. Boreczky Beatrix: Az Államvédelmi Hatóság szervezete In Trezor 1., A Történeti Hivatal Évkönyve 1999. Bp., Történeti Hivatal, 1999. 110. o.

(11) Lásd erről Kozáry Andrea: Az ÁVH Dzerzsinszkij tisztképző iskolájának megindítása, kezdeti tevékenysége. In Államvédelem a Rákosi-korszakban Bp. Történeti Hivatal, 2000. 203–210. o. /Állambiztonsági Történeti Tár/

(12) Az eddigi adatok szerint az 1960-as évek második felében vezették be az Egységes Gépi Prioráló Rendszert, amelynek rövidítése volt az EGPR. Ebben G betűvel az állambiztonsági operatív ellenőrzés alatt állókat, H betűvel a hálózati személyeket jelölték.

(13) Ennek ékes példája Ivanin: Az operatív pszichológia néhány kérdése címmel megjelent munkája (ÁB 280)

(14) 1995. évi LXV. törvény 28. § .

(15) A minősítések felülvizsgálata során a 1995. évi LXV. törvény 7. §-a alapján a keletkeztető szerv jogutódjának javaslatait kell figyelembe vennünk.

(16) Kezelésüket és tárolásukat A minősített adatok kezelésének rendjét szabályozó 79/1995. (VI. 30.) Kormányrendelet 27. §-a szabályozza.

(17) Takács Edit – Á. Varga László: Megjegyzések a szakmai követelmények tervezéséhez Levéltári szemle, 2001. 2. sz. 49–51. o.