Beszámoló a Népiblog című könyv bemutatójáról

Beszámoló a Népiblog című könyv bemutatójáról

Gyarmati György, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára főigazgatója megnyitó szavai után Romsics Ignác történész, akadémikus bevezető előadásával kezdődött a NÉPIBLOG című könyv bemutatója 2016. június 2-án a Történeti Levéltárban.

Romsics Ignác a kötetben szereplő ajánlóját olvasta fel, amely a népi gondolat eszmetörténeti helyét és a népi mozgalom 20. századi történelmi szerepét határozta meg, valamint a kötet néhány lényegi elemét emelte ki.

A L'Harmattan Kiadó által megjelentetett kötet a Facebook közösségi oldalon működő "Népiblog" nevű közösség és fórum tanulmányaiból, posztjaiból válogat.

A könyv tartalma a következő:

  • Ajánlás (Romsics Ignác)
  • Bevezető (Papp István)
  • Alapító nyilatkozat (Ennek megfogalmazói: Bartha Ákos történész, Falusi Márton költő, szerkesztő - az ő helyét később Paár Ádám politológus vette át, Németh Endre informatikus, Papp István történész, Péterfi Gábor középiskolai tanár, történész, Veres Sándor levéltáros – történész.)
  • Tanulmányok, posztok tíz témakörbe csoportosítva:
    1. Az első világháború és Trianon
    2. Horthy-korszak és a második világháború
    3. Kelet-Európa
    4. Irodalom és művészetek
    5. Jeles napok, évfordulók
    6. Politika a nagyvilágban
    7. Politika Magyarországon
    8. Mini szociográfiák
    9. Tehetségmentés – oktatás
    10. Interjúk

Romsics Ignác bevezető előadása után Ablonczi Bálint újságíró Papp Istvánnal, a blog alapítójával, a kötet társszerkesztőjével, levéltárunk történészével beszélgetett.

A beszélgetésből megtudhattuk, hogy a Népiblog körül szerveződő fiatal értelmiségi kör a kisvárosokban, falvakban működő, kisközösségeket építő értelmiségiek utódjaként kíván fellépni, kihasználva az internet adta lehetőségeket. A tudományos ismeretterjesztésen túl a szociografikus feldolgozást és az érzelmileg telített megközelítést kívánják érvényesíteni tevékenységükben - ez mind a folyamatosan követhető internetes bejegyzéseikben, mind ebben a kötetben is érzékelhető. A nyomtatott forma révén egyrészt összegeztek, másrészt az idősebb korosztályokhoz is el kívánnak jutni. Politikai szerepre nem készülnek, s bár egyes aktuálpolitikai témák kapcsán is elmondják a véleményüket, inkább általánosabb érvénnyel, tudományos-történészi szemmel közelítve a problémákhoz. Ugyanakkor hangsúlyosan jelenítik meg azokat a témákat - a vidéki Magyarország hétköznapi életét, értékeit - amelyek a mai médiában háttérbe szorulnak. A kör jövőjével kapcsolatban a kötetből idézzük Papp Istvánt:

"Hogy mi lesz a Népiblog, s a mögötte lévő szellemi kör jövője? Még nem tudjuk. Talán megmaradunk a „szabadság kis körének”, ahogyan az egyik legnagyobb népi gondolkodó, Bibó István kívánatosnak tartotta. Talán példánk másokat is elmélkedésre, cselekvésre ösztönöz. Lehet, hogy mindnyájan visszatérünk szűkebb szakmánkhoz, s főként gyermekeinkbe plántáljuk a minket fűtő eszméket. Akárhogyan is alakul, csupán türelmet kérünk érveinkhez, elnézést tévedéseinkhez és biztatást erényeinkhez."

A könyvbemutatót követően a L'Harmattan Kiadó kiadványainak kedvezményes vásárlásaira is lehetőség nyílt.

Levéltárunkban a következő rendezvényén, a Történelmi KávéháZ-ban ismét Papp Istvánnal találozhatunk. Június 9-én délután Fehér Lajos 1956 utáni politikai pályájáról fog előadást tartani.

Témakörök: 
HírKönyvbemutató