Beszámoló Müller Rolf előadásáról

A Történelmi Kávéház 2017. júniusi rendezvényén levéltárunk történésze, Müller Rolf tartott előadást
Erőszakos szervezetek: karhatalmak 1945 és 1956 között címmel.

Bevezetőként a karhatalomhoz kötődő "nyelvi és vizuális toposzokról" beszélt, azaz felidézte, hogy a köztudatban milyen fogalomként és látványként jelenik meg a karhatalom. A legismertebb fotó a karhatalmisták 1950. április 4-i felvonulása.

(A kép forrása a Magyar Nemzeti Múzeum fotógyűjteménye.)

A karhatalmistákat a közbeszéd a részben az 1956-os forradalom után fellépő "pufajkásokkal", részben a korábban vidéken, így például Pócspetriben "rendteremtő" rendőri alakulatokkal azonosítja.

Fogalmi megközelítés szerint a karhatalom a belső béke fenntartója, az állami erőszak monopóliumának megtestesítője, a tömeges fizikai erőszak végrehajtója-alkalmazója.

Ezt követően a karhatalom történetéről beszélt, a Szemere Bertalan Magyar Rendvédelem-történeti Tudományos Társaság forrásai alapján.

A karhatalom már a kezdetektől, az Osztrák-Magyar Monarchia 19. századi időszakától kezdve három pillérre épült: ilyen feladatot töltött be a városokban a rendőrség, a legtöbbször vidéken működő csendőrség és kivételes esetekben a belső rendfenntartási feladatokra alkalmazott katonaság. Ezek a hivatásos fegyveres testületek krízis helyzetekben - például a Tanácsköztársaság idején, majd az azt követő hatalmi vákum idején - kiegészültek paramilitáris alakulatokkal - lásd például a Lenin-fiúk vagy a Prónay különítmény történetét.

A karhatalom 1945 előtti történetének dicstelen részéhez tartozik a zsidók elhurcolásában való közreműködés is.

Az előadás következő részében Müller Rolf a karhatalom 1945 és 1956 közötti szervezettörténetét ismertette.

1945-ben, a szovjet katonai igazgatást követően, a kezdeti zűrzavaros időkben, részben helyi kiskirályok vették kezükbe a rendfenntartást, részben a régi, megmaradt, részben a kialakuló új közigazgatás alá rendelt fegyveres szervek próbálták biztosítani a közrendet. 1945. május 10-én alakult meg a Magyar Államrendőrség, amely aztán a legfontosabb szervezeti keretet adta a kezdeti időszakban. Ide tartoztak a határszéli rendőrségek mozgó karhatalmi zászlóaljai, a rendőrkapitányságok őrszemélyzete, valamint a legfontosabb karhatalomként felhasználható alakulatok, a Budapesten és vidéken megszervezett rendőri kiképző tanosztályok, amelyeket a karhatalom bástyáinak is neveztek. Ezek az alakulatok Rajk László belügyminiszter felügyelete alatt álltak, amikor a Péter Gáborral és az államvédelemmel vívott belső harc meggyengítette a szerepüket. Mindenesetre 1948-ban Pócspetriben még a debreceni tanosztályból kivezényelt rendőrök, katonai karhatalmisták és államvédelmi fegyveresek közösen "teremtettek rendet", azaz verték végig a falut, és tartóztatták le az egyházi iskola államosítása miatt kirobbant tiltakozás főbb szervezőit.

A karhatalom 1945 és 1948 közötti feladatainak ismertetésekor Müller Rolf elmondta, hogy a kezdeti időszakban a rendkívül magas arányú bűnözés megfékezése volt a fő feladatuk - ennek során különösen sok dolguk volt a Magyarországot megszálló szovjet katonákkal. Kiemelt figyelmet fordítottak a nyugatról hazatérő volt nyilasokra, katonákra - ez ügyben Tömpe András vidéki rendőrkapitány irányításával működtek. 1946-ban a svábok kitelepítése, valamint a szlovák-magyar lakosságcserék ügyében közreműködtek, majd pedig rendfenntartó feladatokat láttak el az iskolák államosítása kapcsán - kivonultak erődemonstrációt tartva, őrizetbe vételeket hajtottak végre, területzárakat biztosítottak, de felvilágosító és információ szerző feladataik is voltak. Az internáló táborokból megszököttek keresését is ők végezték - a kiképzésük során fokozatosan erősödött az ideológiai képzés: az ellenség politikai alapon jelölődött ki, azaz a karhatalom a kialakuló kommunista rendszer hatalmi támasza lett.

Ennek a folyamatnak volt a betetőzése, amikor a karhatalmi feladatok az Államvédelmi Hatósághoz kerültek, amely a "Párt ökleként" lépett fel minden eltérő nézettel szemben.

A részletes szervezettörténeti ismertetés részeként Müller Rolf az 1945 és 1956 közötti folyamatosan változó létszám adatokat is közölte - a legmagasabb létszám elérte a 13 ezer, a határőrséggel együtt a 35 ezer főt, és ezzel a létszámmal már, mint háború idején regulárisan is bevethető alakulatokkal számoltak.

A belső karhatalom működésével kapcsolatosan az 1950 és 1956 közötti források nagyon hiányosak. Az biztos, hogy a korábbi feladataik mellett a különböző objektumok-intézmények, őrzése is az ő dolguk volt, de a napi tevékenységük dokumentációja hiányzik. Mindenesetre az megállapítható, hogy - szerencsére - az 1956-os forradalom kirobbanásakor nem tudtak érdemben fellépni, a rendszer bukását nem tudták megakadályozni, és a szovjet katonai alakulatok beavatkozása nélkül a kommunista uralom megbukott volna.

Müller Rolf rendkívül tartalmas és adatgazdag előadását hamarosan videofelvétel formájában is bemutatjuk.

A Történelmi KávéháZ következő előadása nyári szünet után, ősszel, szeptember 14-én lesz. Takács Tibor akkori előadásának címe: Miről szólnak az ügynökjelentések? Szempontok az "ügynökakták" értelmezéséhez