DOKUFILMKLUB

DOKUFILMKLUB

Kiutazása közérdeket sért

magyar dokumentumfilm, 50 perc, 2002

2019. június 5. szerda 17 óra

Helyszín: az ÁBTL aulája (Budapest, VI. ker. Eötvös utca 7.)

„Kiutazása közérdeket sért”. Mit jelentett ez a Kádár-korszakban gyakran elhangzó mondat emberi sorsokra lefordítva? Ennek jár utána a film, bemutatva néhány életutat azok közül, akik a hetvenes években hagyták el az országot illegálisan.
   Hogyan élt túl egy kapcsolat nyolc év szünetet, amikor a fiú nem jöhetett haza, a lány nem utazhatott még szocialista országba sem, mert kiutazása közérdeket sértett? A film többek között egy fiatal pár történetéről szól, akiket a szocialista útlevéladás gyakorlata szakított el egymástól. A korabeli magyar viszonyokat és kort túlélt emberi kapcsolatok ábrázolásán túl a rendező tudatosítja, hogy 1956 és 1990 között 450 ezren hagyták el véglegesen Magyarországot, jóval többen, mint a két háború között. A filmből kiderül, hogy nem csekély az a szellemi „vérveszteség”, amit a disszidálásra kényszeríttettek hiánya az országnak okozott.
   A film a Kanadába emigráltak ürügyén arról is szól, hogy a szabadságban nevelkedett, immár több mint százötven éves múltra visszatekintő kanadai polgárok társadalma milyen felhajtó erőt jelentett a Kelet-Európát elhagyók számára.
   A vetítésre és az azt követő beszélgetésre vendégünk Pataki Éva filmrendező, akivel Szekér Nóra, a Történeti Levéltár tudományos kutatója beszélget a filmről. Az est házigazdája Argejó Éva.

Témakörök: 
Esemény