DOKUFILMKLUB- Gyömrői gyilkosságok

DOKUFILMKLUB- Gyömrői gyilkosságok

magyar dokumentumfilm 63' (2002)

2018. március  7. szerda 17 óra

Helyszín: ÁBTL aulája (Budapest, VI. ker. Eötvös utca 7.)

1945. február elejétől április végéig Gyömrőről és a környékbeli falvakból internálás címén különböző ürügyekkel elhurcolták és meggyilkolták a Horthy-korszak prominenseit, jegyzőket, főjegyzőket, papokat, irodatiszteket, földbirtokosokat, egy járásbírót, egy vendéglőtulajdonost, egy uradalmi intézőt, még egy postamestert is. Megalázták, megkínozták, majd az esetek többségében a velük megásatott sírba temették őket. Az áldozatok száma több mint húsz fő, de pontosan számot ma sem tudunk mondani. A tettesek az új, formálódó hatalom képviselői voltak, felelősségre vonásuk – a többszöri erre tett kísérlet ellenére is – elmaradt. Hogy mi is történt valójában Gyömrőn és környékén, azt a hivatali oldalról a felderítetlenség, az átélők részéről pedig sokáig a félelem homálya fedte. A rendszerváltás után kezdett oldódni valamelyest a tragikus eseményeket rejtő titok feltárásától való félelem. Dokumentumfilmjében Kisfaludy András történelmünk eme szégyenletes három hónapjának járt utána.

A vetítésre és az azt követő beszélgetésre vendégünk a film rendezője, Kisfaludy András.

Témakörök: 
Esemény