DOKUFILMKLUB - Volt egyszer egy misszió

DOKUFILMKLUB - Volt egyszer egy misszió

Magyar dokumentumfilm, 52 perc, 2016-2017

I. rész 2019. szeptember 4. szerda 17 óra

II. rész 2019. október 2. szerda 17 óra

Helyszín: az ÁBTL aulája ( Budapest, VI. ker. Eötvös utca 7. )

Kevéssé ismert tény, hogy a vietnámi rendezésben a Magyar Népköztársaság is szerepet játszott. 1973 januárja és 1975 májusa között összesen 636 magyar diplomata, katona – hivatásos és tartalékos vegyesen – és BM dolgozó teljesített szolgálatot a Nemzetközi Ellenőrző és Felügyelő Bizottságban, három váltásban. Ennek keretében a magyar misszió a lengyel, a kanadai (később iráni) és az indonéz misszióval közösen tűzszünetsértések kivizsgálását, hadifogolycserék lebonyolítását, fegyverzetcsere-ellenőrzést végzett, olykor életveszélyes körülmények között. A misszió 1945 után az első ilyen jellegű nemzetközi szerepvállalása volt Magyarországnak, a film az ezzel kapcsolatos mindennapokat, nehézségeket mutatja be a résztvevők és szakértők megszólaltatásával. A kétrészes film vetítésére két egymást követő alkalommal kerül sor. A vetítésekre és az azt követő beszélgetésre vendégünk Mayer Béla filmrendező, Nagy Tamás nyugállományú ezredes, hadtörténész és Kemény János történész.

Témakörök: 
Esemény