Először jelent meg angol nyelven a Betekintő

Először jelent meg angol nyelven a Betekintő

A kommunista szakszolgálatok működésének jobb megismertetésében a levéltár hivatalos folyóirata, a Betekintő is elévülhetetlen érdemeket szerzett. A 2007-ben indult folyóirat hasábjain megjelent több száz tanulmány, forrásközlés és recenzió tisztázni, pontosítani és kiegészíteni igyekezte a magyar állambiztonságról szerzett tudományos ismeretanyagot. Az, hogy ma már tudjuk, mi a különbség ügynök és informátor között, hogy az állambiztonság mindenhatósága milyen gyakran fulladt banálisan kisszerű jelenetekbe, többek között a Betekintőben publikáló kollégák hosszas és kitartó munkájának köszönhető.

Természetes, hogy egy-egy téma kapcsán élénk szakmai viták lobbantak fel, ám mindezek csak növelték a folyóirat presztízsét. Hasonló eredményeket könyvelhettünk el a 2018-tól megjelenő tematikus számaink kapcsán is, amelyek iránt évről-évre egyre nagyobb az érdeklődés – kutatók és laikusok részéről egyaránt. Továbbá olvasóink nemcsak a hazai, de a környező országok szocializmusairól is képet kaphattak, sőt Magyarországon a Betekintő vált a szovjet típusú rendszerek egyik legfőbb elemző műhelyévé.

Mindez azonban nem sokat ér, ha csak mi tudunk róla. Emiatt döntöttünk úgy, hogy évente egyszer angol számot jelentetünk meg, ennek első példányát adjuk közre a 2022/4. számunkkal. Ezúttal az 1980-as évek ellenzéki mozgalmaihoz kapcsolódó írásokból válogattunk.


A Betekintő aktuális számának tartalma:

  • Nándor Pócs: A new beginning
  • Gergő Bendegúz Cseh: The survival Network. Report on the Budapest meeting of the Secret Service Archives
  • Csongor Jánosi: Translyvanian Hungarian dissent in the 1980s. Forms of expression: samizdat, individual attitude, underground scientific circle
  • Eszter Kovács: Informal operation, formal presence. The functioning of the Art Camp of Friendship in Gyergyószárhegy,in the Ceauşescu era (1974–1989)
  • Gábor Danyi: Civil rights activist, Centaur or the Thief of Baghdad? The identity of György Krassó and the functioning of his samizdat publishing house between 1982 and 1985
  • Attila Novák: The single majority. The Salom Peace Group or Jewish opposition voice at the end of the Kádár regime in Hungary
  • Béla Nóvé: West meets East. The European Cultural Forum and Counter-Forum of Budapest in 1985
  • Dorottya Szénási: Regime criticism as a form of resistance. Social resistance or social support behind critics of the (Kádár) regime
  • Bogusław Wójcik: Keston College (1969–1989) and the evaluation of its activities by the Polish communist intelligence
Témakörök: 
Hír