Állambiztonsági fotókon a Kádár-kori Nyíregyháza

Állambiztonsági fotókon a Kádár-kori Nyíregyháza

Takács Tibor - Láthatatlan város

A Kronosz Kiadó gondozásában 2022 novemberében jelent meg Takács Tibor Láthatatlan város című kötete, amely Nyíregyházán készült Kádár-kori, állambiztonsági fotókat mutatja be.

A szabolcsi megyeszékhelyt a helyi belügyesek fényképezőgépén keresztül ismerhetjük meg, ahogyan ők látták a várost. A fotók realisztikus hangulatát az adja, hogy rendőrségi helyszínelések során a kriminológiai felhasználás volt a cél. Ezek alapján a helyszíni szemle során készített fényképek négy fajtája különböztethető meg: a környezeti, amely a bűnügy színhelyét mutatja be; az áttekintő, amely a helyszín egészét rögzíti; a középponti vagy csomóponti, amely a nyomozás szempontjából lényeges részeket, tárgyakat jelenít meg; végül pedig a részletfelvétel, amely a színhely valamely elemének apró részletét mutatja.

A könyv az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában fellelhető fotókat tíz fejezetben jeleníti meg helyszínek szerint és időrendben. Megismerhetjük a fotók keletkezési körülményeit, a hozzájuk kapcsolódó ügyeket, valamint a nyomozásokba is betekintést nyerhetünk.

 

„A könyv képei révén én nem bűncselekmények helyszíneként, hanem egyrészt életem egyik színhelyeként, másrészt egy történet (a történelem) tárgyaként vettem birtokba a várost.”

Témakörök: 
Hír