Legyen a Betekintő következő számának szerzője!

Legyen a Betekintő következő számának szerzője!

A Betekintő 2023/3-as lapszáma a második világháború utáni magyarországi zsidóság történetével foglalkozik.

A holokauszt utáni zsidóság múltjának és a vészkorszak emlékezetének kutatásában az utóbbi évtizedben jelentős eredmények születtek. Ezek a munkák bemutatják és elemzik többek között a hazai zsidóság színes belső életét, a holokausztot átélt nemzedékek újrakezdési lehetőségeit és stratégiáit, a világháború utáni éveket követő antiszemita jelenségeket, a cionizmus hatását, a tömeges kivándorlást, valamint a határon belüli kitelepítés által terhelt közösségek nehézségeit. Értelmezik továbbá a sokfelé töredezett zsidóság mindekori hatalomhoz fűződő, problematikus viszonyát, a holokauszt hivatalos „mártíremlékezetét” és ennek politikailag motivált „antifasiszta” keretrendszerét.

A fentiek mellett a jelen kutatások árnyalják a szocialista diktatúrákban a zsidóság teljeskörű hallgatásáról, illetve a holokauszt tabusításáról szóló korábbi sematikus képet is. A társadalomtörténeti, politikatörténeti, szociológiai, szociál- és analitikus pszichológiai, nem utolsó sorban pedig emlékezeti vizsgálatok ugyanakkor ahhoz is hozzájárulnak, hogy jobban megértsük a második világháború utáni demokratikus átmenet éveit, illetve a Rákosi- illetve Kádár-korszak egészét.

A Betekintő jelen felhívásával hozzá kíván járulni e széleskörűvé váló diskurzus tovább gondolásához. Az idei tematikus számunkba olyan, állambiztonsági szempontokkal, forrásokkal is operáló tanulmányokat, forrásközléseket, illetve a témához kapcsolódó kiadványokat értékelő recenziókat várunk, amelyek új szempontokkal látószögekkel gazdagítják a magyarországi zsidóság 1945 és 1990 közötti történeteit.

Leendő szerzőinket kérjük, hogy a tervezett írások legfeljebb 300 szó hosszúságú absztraktjait az alább megadott határidőig küldjék el. A tanulmányok maximális terjedelme 50.000 karakter (szóközökkel).  Felhívjuk szerzőink figyelmét, hogy csak a hivatkozási szabályzatunk szerint elkészült kéziratokat van módunkban befogadni. Erről bővebben ezen a linken tájékozódhatnak.


Az absztraktok beküldési határideje: 2023. április 15.
A tanulmányok leadási határideje: 2023. augusztus 6.
Az absztraktokat és kéziratokat a szerkesztőség hivatalos email címére kérjük beküldeni: betekinto@abtl.hu


Fotó: Fortepan / Bauer Sándor

Témakörök: 
Hír