Múzeumok éjszakája a Titkosszolgálati Levéltárban

Múzeumok éjszakája a Titkosszolgálati Levéltárban

Levéltárunk idén első alkalommal vesz részt a Múzeumok Éjszakáján. A látogatók most egy játékos kvízen keresztül ismerhetik meg 2021-ben nyílt állandó kiállításunkat, amely a magyar titkosszolgálatok 1945 és 1990 közötti történetét mutatja be. Emellett 18 órától 23 óráig interaktív játékokkal, A játszma című film vetítésével és egy beszélgetéssel várjuk az érdeklőket, ahol a film készítőivel beszélgetünk a bemutatott történet hitelességéről.

ÁLLANDÓ KIÁLLÍTÁSUNK (18:00-23:00)

Egy diktatúra hagyatéka – Állambiztonsági iratok és történetek

Állandó, interaktív kiállításunk a Levéltár iratanyagán, a korabeli nyomozások során lefoglalt tárgyakon, valamint az 1945 és 1990 közötti időszak konkrét történeti eseményein keresztül mutatja be a titkosszolgálatok működését. Az érdeklődők a kiállításra épülő játékos kvízen keresztül tesztelhetik tudásukat és ismerhetik meg az ügynöki munka fortélyait, a titkos megfigyelési módszereket, információszerző eszközöket és azt, hogy kik kerültek az állambiztonság célkeresztjébe.

INTERAKTÍV KVÍZEINK (18:00-23:00)

  • "Megtűrjük vagy betiltsuk?" – Filmtotó
    Filmrészletek megtekintése után tippelj, hogy az adott filmet a tűrt vagy a tiltott kategóriába sorolták-e!
  • „Egy kép egy sors”  - ’56 arcai – Ahogy az állambiztonság dolgozott
    Ismerd meg a megtorló apparátus eszköztárát!
  • „Szöcske, Sirály, Fenevad és tsai.” - Tárgyak az államszocializmusban
    A nagymamák és a nagypapák tudják, de Te tudod? Ismerd fel a korszak mindennapi tárgyait és az állambiztonság titkos eszközeit!
  • „Hétre ma várom a Nemzetinél…” - Térképes időutazás
    Járd végig Budapest utcáit 1848-tól 1990-ig és ismerd meg a városi legendákat!

MOZI

20:00
Beszélgetés Fazakas Péter filmrendező, Köbli Norbert forgatókönyvíró és Müller Rolf történész részvételével a filmben bemutatott történet hitelességéről, illetve az állambiztonsági történetek megfilmesíthetőségéről.

21:00
A játszma (102 p., 2022)
1963, Budapest. Az állambiztonság tisztje, Jung András (Nagy Zsolt), élete tökéletes: boldogan él feleségével, Évával (Hámori Gabriella), amikor felbukkan a múltból egy lezáratlan ügy kapcsán a legendás kém, Markó Pál (Kulka János), fordulat fordulatot követ és kezdetét veszi egy könyörtelen párharc, ahol senki és semmi nem az, aminek látszik, és egyetlen emberi gesztus az életedbe kerülhet.

A film megtekintése ingyenes, ám regisztrációhoz kötött. Kérjük regisztráljon itt!

Programjaink ingyenesek és Múzeumok Éjszakája karszalag nélkül is látogathatóak!

Témakörök: 
Hír