Történelmi Kávéház - Beszélgetések a Történeti Levéltárban

Történelmi Kávéház - Beszélgetések a Történeti Levéltárban

MEGHÍVÓ

Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára 2011 februárjában előadássorozatot indított, amelynek keretében az intézményben folyó tudományos kutatást és iratfeldolgozást mutatjuk be. Szívesen látjuk az érdeklődőket minden hónap második csütörtök délutánján előadásainkon és az azt követő beszélgetéseken. Júniusi rendezvényünkre külső kutatóink közül Medgyesi Konstantint, a Móra Ferenc Múzeum tudományos igazgatóhelyettesét hívtuk meg, hogy számoljon be legújabb kutatásairól.

A következő előadás 2019. október 10-én 17 órakor kezdődik az ÁBTL aulájában (Budapest, VI. ker. Eötvös utca 7.).

Előadó: Medgyesi Konstantin

Az előadás címe:
Kommunista tömegzavarási technikák a koalíciós években – két Csanád megyei példán keresztül

A koalíciós években (1944–1948) végzetesen rombolták a politikai kultúrát az egyre inkább elharapódzó tömegzavarási technikák. A kommunista politikai stratégia részévé vált, hogy ¬– formailag a demokrácia védelmének ürügyén – az MKP-val szembenálló társadalmi erők nagygyűléseit, tömegrendezvényeit megzavarták az ún. R-Gárda tagjai vagy a kommunista befolyás alatt lévő karhatalmi tényezők.
   Előadásomban két Csanád megyei példán mutatom be a tömegzavarási mechanizmus politikai hátterét, az agresszív magatartásminták mögötti hatalmi szempontokat. Arra is kitérek, hogy a megzavart események résztvevői vagy a rendezvény szervezői milyen mozgástérrel rendelkeztek a fizikai erőszakra építő technikákkal szemben 1946-ban és 1948-ban.
1946. július 21-én egy sok tucat főből álló, igen harsány kommunista párti tömeg nem engedte szóhoz jutni makói nagygyűlésén Pfeiffer Zoltán igazságügyi államtitkárt, a Független Kisgazdapárt egyik vezető politikusát, aki így nem tudta elmondani beszédét.
   Az ügy két ok miatt fontos és történeti értelemben érdekes. Egyrészt ez az első olyan Pfeiffer-gyűlés, amelyet botrányba fullasztottak. A későbbiekben mindez mindennapossá válik; a makói eset volt kvázi a mintája a későbbi atrocitásoknak. Másrészt a gyűlés megzavarása után az FKGP helyi szervezete arról döntött, hogy a párt városházi frakciója nem vesz részt a csanádi megyeszékhely képviselőtestületének munkájában, vagyis a makói kisgazdák felmondták a helyi koalíciót a baloldallal, és kivonultak a helyi demokrácia legfontosabb fórumának számító grémiumból – ez mindenképpen unikálisnak tekinthető az országban.      
   Az előadás másik kiemelten vizsgált eseménye az 1948. májusi Marosmenti Mária-nap, amelyen Mindszenty József bíboros több tízezres tömeg előtt mondott beszédet – szintén Makón.  A kommunista befolyás alatt álló hatóságok a fizikai erőszakot még csak éppen súroló módszerekkel próbálták ellehetetleníteni a rendezvényt; törekvésük azonban összességében sikertelen maradt. Az MKP által csak Mindszenty-gyűlésnek nevezett tábori mise Makó történetének legnagyobb tömegdemonstrációja lett végül.

Medgyesi Konstantin

 

 

Felhívjuk vendégeink figyelmét arra, hogy az előadásról kép- és hangfelvétel készül, amit utóbb az interneten is közzéteszünk. Amennyiben nem kívánja, hogy a felvételen Ön is szerepeljen, akkor kérjük, a rendezvény kezdete előtt jelezze ezt a kérését helyszínen lévő kollégáinknak vagy az operatőröknek! A személyes adatok kezelésének további részleteiről és az Ön jogairól a videokamerás nyílt rendezvényeinkről szóló Adatkezelési Tájékoztatónkban olvashat, amely elérhető a honlapunkon, a www.abtl.hu/adatkezeles címen.

Témakörök: 
Történelmi KávéháZ