(Megjelent: Trezor 3. 217-234)

A magyar és a szovjet állambiztonsági szervek együttműködésének keretei

A két ország illetékes állambiztonsági szervei között az adatáramlás, 1944 végén, 1945 elején megkezdődött. Ez a folyamat akkoriban elsősorban a szovjet kézben lévő adatbázist gyarapította, mai ismereteink szerint az adatáramlás az idők során onnan is megindult, elsősorban a hazai „szerveknek” átadott hadifoglyok, vagy szovjet bíróság által elítéltek kísérő irataiban örökítették meg életrajzukat, tevékenységüket – nem a magyar terminológia szerint.

Jelenleg még nem ismert okok miatt 1956-ban tizennyolc iratgyűjtőt átadtak, melyek itthon a következő címet kapták:

„Szovjetuniótól átvett kompromittáló anyagok, névsorok.” Ezek általában az 1944–1945-ös tevékenységre vonatkoztak. Összességében körülbelül nyolcezer nevet tartalmaztak, többségükben kellő azonosító adattal.(1)

A korábban átadott viszonylag nagyméretű adatbázist tekinthetjük a mindkét szervezet által kezelt és működtetett nyilvántartási együttműködés kezdetének. Ekkoriban Kelet-Európában számítógépeket még nem használtak, a nyilvántartások manuálisak voltak, számos mutató kartonnal.

Az országonként kezelt állambiztonsági nyilvántartások közötti információcsere – az akkori technikai eszközöket (pl. távgépíró) igénybe véve –, egyre kiterjedtebben folyt. A technikai fejlődés lehetővé tette a növekvő adatáramlás megkövetelte az új együttműködési megoldásokat.

Az iratanyag rövid bemutatására vállalkozó dolgozatunkban főként ezzel foglalkozunk és nem az általunk is ismert – nem túl széleskörű – szakirodalom ismertetésével.(2)

Az általunk felhasznált iratanyag az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára [a továbbiakban Történeti Levéltár] kezelésében van, jelzetei:

• 1.11.12. Nemzetközi Kapcsolatok Osztálya és jogelődeinek iratai (1957–91);

• 2.4. SZOUD iratok;

• 4.1 Állambiztonsági munkához készült háttéranyagok (A-anyag(3)).

A két ország állambiztonsági szervei együttműködését ebben az időszakban a Budapesten 1973. május 30-án aláírt egyezmény szabályozta. Ez meghatározta a két állambiztonsági szerv „közös erőfeszítését”, amelyeket a NATO államok, kapitalista országok speciális szolgálatainak, hírszerző, ideológiai diverziós és egyéb aknamunkájának felderítésére, megakadályozására tettek. Rögzítette az állambiztonsági tevékenység főbb területein a konkrét munkakapcsolatok bővítését, az operatív információk cseréjének kérdéseit is: „Az együttműködés során felmerülő kérdések operatív megoldása, az információk és az operatív anyagok cseréje, a köztük levő kapcsolattartás és a Szovjetunió Minisztertanácsa mellett működő Állambiztonsági Bizottságnak a Magyar Népköztársaság Belügyminisztériuma mellett működő Képviseletén keresztül történjék”, amely képviselet állt annak vezetőjéből, helyetteséből és 6 operatív munkatársból és a „szükséges létszámú” technikai személyzetből.(4)

Az együttműködési megállapodás keretei között a kémelhárító szervek vezetői konkrét témákban rendszeresen folytattak kétoldalú tárgyalásokat. Ezek közül kiemelkedő fontosságú volt az 1975 októberében Moszkvában „A kémelhárítás értékelő, elemző és tájékozató munkája, a számítástechnikai lehetőségek felhasználása az információtárolásban és feldolgozásban”, valamint az 1976 márciusában Budapesten „Az egyesített operatív nyilvántartási rendszer” létrehozásával kapcsolatos feladatokkal foglalkozó megbeszélés.

A technikai alapok

A SZOUD rendszerbe történő későbbi technikai bekapcsolódást segítette 01/1970 sz. belügyminiszteri parancs, amely a belügyi elektronikus adatfeldolgozó rendszer „TITÁN” fedőnevű fejlesztési tervének megkezdését rendelete el. A parancs végrehajtását ütemező intézkedési terv alapján először megfelelő elektronikus adatfeldolgozó gépek beszerzéséről intézkedtek. A beszerzett SIEMENS 4004/45-F elektronikus számítógépet, kiegészítő berendezéseit, az adatátviteli központot és a már üzemelő és az üzemeltetéshez előkészítés alatt álló adatfeldolgozó rendszereket a BM Műszaki Fejlesztési Csoportfőnöksége 1972. július 15-ével adta át végleges üzemeltetésre a BM Információ-feldolgozó és Felügyeleti Csoportfőnökségnek. Az átadás jegyzőkönyve szerint „?megtörtént a kapitalista országok beutazó állampolgárainak ellenőrzése, valamint a kapitalista országokba utazó magyar állampolgároknak határforgalmi adatainak feldolgozására szolgáló gépi adatfeldolgozó rendszer megszervezése és programozása.”

A SZOUD szerződés előkészítése

1976. március 17. és 20. között egy háromtagú szovjet delegáció tartózkodott Budapesten, a „baráti állambiztonsági szervek egyesített nyilvántartási rendszerének létrehozásával kapcsolatos konzultáció céljából.”

A szovjetek egyetértéssel fogadták azt a magyar fél által felvetett javaslatot, hogy az egyesített nyilvántartási rendszerben nem csak a megállapított, leleplezett személyeket kell szerepeltetni, hanem az elhárítás szempontjából figyelmet érdemlő kategóriák alanyait, vagy az efféle gyanú miatt az elhárítás látókörébe került személyeket is. Ugyancsak egyetértettek az „ellenséges(5) szervezetek”, fedőszervek nyilvántartásba vételének szükségességével is. A megbeszélésen nagy figyelmet fordítottak az egyesített nyilvántartási rendszer konspirációs védelmével összefüggő kérdésekre. Ennek lényeges eleme volt, hogy a nyilvántartás csakis az adatszolgáltató szerv által meghatározott mértékben adhat tájékoztatást a felvett adatokról. Ezen a megbeszélésen merült fel annak az ötlete, hogy a magyar fél szakbizottságot hozzon létre, amely szervezi, ellenőrzi a feladat megoldását.

1976. július 13-i ülésen a „SZOUD egyesített nyilvántartási rendszer MNK Belügyminisztériumi bizottsága” megállapította, hogy a központi adatbank helyi adattárának szervezeti, személyi, műszaki és technikai rendszerére vonatkozóan érdemben javaslatot nem lehet tenni, amíg a szovjet fél a SZOUD működési szabályzatát ki nem dolgozza. Problémát jelentett az is, hogy a szovjet féltől kapott minta adatlap adatai Magyarországon az akkori számítástechnikai rendszerből gépi úton nem voltak lehívhatók.

A műszaki-technológiai megoldások akadozása és a nyilvántartási, „lekérdezési” szempontok kezdetlegessége ellenére, a SZOUD létrehozásának fontosságára utal – a korszak szokásos szlogenjeivel megfogalmazva –, hogy az imperialista hatalmak ideológiai diverzió terén kifejtett tevékenységéről és az ellene folytatott harcról Budapesten, 1977 májusában rendezett nemzetközi tanácskozáson az NDK képviselője többek között kifejtette: „az ellenséggel kapcsolatos adatok egyesített nyilvántartási rendszere tervezett létrehozásával és aktív felhasználásával új, kedvező feltételek születnek az ellenséges tábor, mindenekelőtt a politikai és az operatív értelemben érdekes személyeinek felderítésével és feldolgozásával kapcsolatos intézkedések gyorsabb koordinálására. „Ezért mi azon az állásponton vagyunk, hogy teljesen használjuk fel az Állambiztonsági Bizottság kezdeményezésére létrejött olyan új feltételeket, mint a tervezett kategóriákhoz tartozó személyekről szerzett információk nyilvántartásba vétele, az operatív [kötelezményeknek] megfelelő priorálás és lekérdezések, az ezen alapuló egyeztetett hírszerzői és elhárítói intézkedések.”

A Stasi képviselője ugyanekkor kiemelte azon információk, illetve információ-hordozók körét, amelyek szerinte a legfontosabbak voltak, így pl.:

• az ideológiai diverziós központok és intézmények olyan munkatársairól és ügynökeiről, akiket közvetlenül a szocialista országokban használtak fel;

• az ellenség táborához tartozó olyan személyekről, akiket felderítettek;

• bizonyos ellenséges intézmények és szervezetek valódi szerepéről, az imperialista speciális szolgálatok politikai köreivel folytatott együttműködésről, valamint más ellenséges központokhoz és erőkhöz fűződő kapcsolatairól.

Benkei András belügyminiszter zárszavában sietett maga is kiemelni, hogy időszerű az a javaslat, amely a közös adattár felállításáról szól.

A szerződés és végrehajtásának első lépései

A Bolgár Népköztársaság Belügyminisztériuma, a Magyar Népköztársaság Belügyminisztériuma, a Német Demokratikus Köztársaság Állambiztonsági Minisztériuma, a Kubai Köztársaság Belügyminisztériuma, a Mongol Népköztársaság Közbiztonsági Minisztériuma, a Lengyel Népköztársaság Belügyminisztériuma, a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetségének Minisztertanácsa mellett működő Állambiztonsági Bizottság (KGB) és a Csehszlovák Szocialista Köztársaság Belügyminisztériuma képviselői 1977-ben „az ellenség bomlasztó tevékenysége elleni harc hatékonyságának emelése céljából a biztonsági szervek számára szükséges információk biztosításának korszerűsítését óhajtva” megállapodást írtak alá az „ellenségre vonatkozó adatok Egyesített Nyilvántartási Rendszerének (orosz rövidítése: SZOUD) létrehozásáról.”

A SZOUD arra volt hivatott, hogy a benne résztvevők számára biztosítsa a hírszerző és kémelhárító feladatok megoldásához szükséges adatokat. Az „ellenségről” meglevő adatokat egyeztetett tematika alapján kellett eljuttatni a szovjet félhez, amely egyébként létrehozta a SZOUD munkaapparátusát. Ez az apparátus Moszkvában működött és munkatársai a KGB állományából kerültek ki. A megállapodást aláírók mindegyike létrehozta saját együttműködési alegységét. Az információk továbbítása a munkacsoportok számára csak az együttműködési alegységen keresztül történhetett.

A SZOUD fejlesztése tehát szakaszosan, több lépcsőben történt. A nyilvántartási rendszer alapvető rendeltetése az alábbiakban fogalmazódott meg:

• az ellenségről az egyesített nyilvántartásban összpontosított, a hírszerző és kémelhárító feladatok megoldásához szükséges maximálisan teljes adatok biztosítása;

• a lehetőségek kiszélesítése az ellenség bomlasztó tevékenységének elemzése és az ügynöki-operatív intézkedések tervezése terén;

• a párhuzamosságok kiküszöbölése, az azonos személyekkel indokolatlanul ismétlődő foglalkozás minimálisra csökkentése.

A SZOUD első szakaszának keretében megvalósult a személyek ellenőrzése, kutatása és előzetes azonosítása, valamint az egyes személyekről beérkező információk szelektív rendszerezése a résztvevők igényei szerint. Az első szakasz megvalósításának keretében az alábbi kategóriába tartozó személyek egyesített nyilvántartása jött létre:

• „az ellenség titkosszolgálatainak személyi állománya, ügynökei, valamint a speciális szolgálatokkal való kapcsolattal gyanúsítható személyek;

• az ideológiai diverziós központok vezető állománya és a központok munkatársai, akik bomlasztó tevékenységet folytattak a szocialista országok ellen;

• a szocialista országok ellen bomlasztó munkát végző cionista, ellenséges emigráns, klerikális és egyéb szervezetek tagjai;

• a speciális szolgálatok, ideológiai diverziós központok, cionista, emigráns, klerikális és egyéb szervezetek szocialista országok ellen irányuló aknamunkájából adódó feladatokat végrehajtó személyek;

• a titkosszolgálatok, ideológiai diverziós központok, cionista, emigráns, klerikális és egyéb szervezetek megbízásából szocialista országok ellen aknamunkát végrehajtó személyek;

• olyan személyek, akik az ellenség felderített „tálalásai”, a tálalás gyanúját keltő, „jóakakaratúak” (bejelentők), azok a külföldi személyek, akikkel a végzett munka folyamán tisztázatlan okok következtében bukások történtek;

• a valóságnak nem megfelelő információkat felajánló, haszonszerzés céljából ugyanazon anyagokat és technikai mintákat több szocialista országnak eladni akaró személyek;

• a terrorista szervezetek tagjai és egyes terroristák, túszok elrablói, légi-közlekedési eszközök és tengeri hajók eltérítői, diverzánsok;

• a szocialista országok területén, valamint ezek külföldön levő képviseleti és állampolgárai ellen provokációs akciókat végrehajtó személyek;

• a résztvevők országaiból kiutasított személyek, valamint azok, akiknek beutazása ezekbe az országokba állambiztonsági okok miatt tilos;

• különösen veszélyes államellenes bűncselekményt végrehajtó, külföldön rejtőzők és a résztvevők által keresett személyek.”

A SZOUD kapcsolatrendszer működtetésében a második (éles) szakasz 1981 januárjától indult meg. Ezt követően1985-ben a nyilvántartási kategóriák köre az alábbiakkal bővült:

• „a NATO tagországoknak, Japánnak és a Kínai Népköztársaságnak(6) a szocialista közösség országaiban dolgozó diplomáciai képviseleteknek és konzulátusainak diplomatái és munkatársai;

• A NATO tagországoknak, Japánnak és a Kínai Népköztársaságnak a szocialista közösség országaiba állandó vagy ideiglenes akkreditált tudósítói;

• a NATO tagországoknak, Japánnak és a Kínai Népköztársaságnak a tagországokban működő kereskedelmi és gazdasági képviseleteinek, valamint kulturális központjainak munkatársai;

• a szocialista közösség országai ellen közvetlenül nagyarányú nemzetközi csempésztevékenységgel foglalkozó szervezetek tagjai, valamint hasonló tevékenységet folytató egyes személyek; a SZOUD tagországok gazdasága ellen aknamunkát folytató személyek;

• A terroristákon (stb.) kívül ezután nyilvántartásba kellett venni az egyes terrorista szervezetekkel kapcsolattal gyanúsítható személyeket, a terrorszervezeteket segítőket is.”

A SZOUD nyilvántartásában általában olyan személyek kerültek, akik nem az abban résztvevő országok állampolgárai. A nyilvántartásba vett személyek adatait – férfiakról 80 éves korig, nőknél, 75 éves korig – őrizték meg. A Moszkvában működő munkaapparátus elemző, üzemeltető és koordinációs részlegből állt. A SZOUD munkanyelv az orosz lett. Az információk átadása a KGB által használt távíró és postai összeköttetési csatornákon keresztül valósult meg.

A magyar együttműködési alegységet a Belügyminisztériumban, az állambiztonsági miniszterhelyettes titkárságának szervezetében hozták létre. Hivatalos neve „SZOUD-dal Együttműködő Magyar Alrendszer (rövidítve: SZOUD-csoport) lett. A Belügyminisztériumban és alárendeltségében a III. Főcsoportfőnökség I., II., III. és IV. Csoportfőnökségei, az Állambiztonsági Operatív Nyilvántartó Osztály (ÁBNYO), a Határőrség Országos Parancsnokság Felderítő Osztálya, a rendőr-főkapitányságok III/II. és III/III. Osztályai, illetve III/I. alosztályai tartoztak a rendszerhez. A SZOUD feladatokat végző operatív alegységek voltak: a III/I. Csoportfőnökségen a Törzs Önálló Alosztály, a III/II. Csoportfőnökségen a 9. Osztály, a III/III. Csoportfőnökségen a B Önálló Alosztály, a III/IV. Csoportfőnökségen a 2. osztály, illetve még a rendszer részeként működő szervezeteknél kijelölt operatív tiszt(ek) és adminisztrátor(ok). A SZOUD-ot teljes egészében csak a fentiekben meghatározott felhasználók vezetői, helyetteseik, az operatív feldolgozó munkát végző osztályaik és alosztályaik vezetői, valamint a SZOUD feladatokkal megbízottak ismerhették meg. A felhasználók a SZOUD-tól kapott információkat sem egészében, sem részben nem adhatták át a rendszerhez nem tartozó állambiztonsági vagy bármilyen más, az ebbe a munkába be nem vont, szervnek, intézménynek és személynek.

A SZOUD-ot létrehozó szocialista országok saját állampolgáraikról szóló adatokat általában nem adtak át a rendszernek. Megemlítendő, hogy a magyar szabályozás lehetővé tette, hogy Magyarországon is nyilvántartásba vegyék az alábbi kategóriába tartozókat: kémkedésért elitélt és később nem szocialista országba került; jogellenesen nem szocialista országban tartózkodott és jelentős államtitkok birtokában volt és az ellenség speciális szolgálatai kihallgatták; nem szocialista ország képviseletén dolgozik; a NATO ország hadseregében, az idegenlégióban tiszti vagy tiszthelyettesi rendfokozatban szolgált és hazatelepült; katonai objektum környékén lakó, ellenséges magatartású és gyanús nyugati kapcsolatokkal rendelkezik; az ellenséges speciális szolgálatokkal aktív kapcsolatot tartó ellenzéki; illegális ellenséges egyházi tevékenységet folytató, gyanús nyugati kapcsolatokkal rendelkező személy.

A SZOUD-ba történő adattovábbítást a központi BM szerveknél az illetékes operatív osztály vezetője, az ÁBNYO vezetője és helyettese, a BM HŐR Országos Parancsnokság Felderítő Osztály vezetője és helyettese, a rendőr-főkapitányságok vezetőinek ÁB helyettesei, illetve távollétükben a helyettesítéssel megbízott vezető engedélyezhette.

Az állambiztonsági szerveknek adattovábbításkor meg kellett határozniuk az információnak más felhasználók részére történő kiadását, az alábbi rendszabályok egyikének feltüntetésével:

• „A” rendszabály: – minden rendelkezésre álló adat kiadható, de a betápláló tagországot nem tájékoztatják erről;

• „B” rendszabály: – minden rendelkezésre álló adat kiadható, de a kérésről tájékoztatják a betápláló tagországot;

• „C” rendszabály: – minden rendelkezésre álló adatot kiadnak, kiadáskor nem tüntetik el a betáplálót, de értesítik az adat kikéréséről;

• „D” rendszabály: – az adatokat nem adják ki, de a betápláló tagország dönthet az adat kiadásáról;(7)

• „E” rendszabály: – az adatokat nem adják ki, a betápláló tagország dönthet a kiadásról, de a prioráló tagországot is értesítik, hogy kérését megküldték az adatgazdának.

A felhasználóknak – operatív szükségleteik alapján – meg kellett határozniuk a kérések (válaszadás) sürgősségi fokát. A nagyon sürgőset 8 óra, a sürgőset 24 óra, és a sürgősség nélküli (sima) kérést 5–15 nap alatt kellett teljesíteni.

A végrehajtás nehézségei

Harangozó Szilveszter rendőr altábornagy, belügyminiszter-helyettes 1987 októberében intézkedést adott ki a SZOUD munka végzéséről. Ebből a dokumentumból tudható, hogy a betáplálás és priorálás végzésének, az Adatlapok és Ellenőrzőlapok, valamint a kiegészítő-módosító adatlapok kitöltésének elemzése megszűnt, a SZOUD felhasználói nem mindenben tartották be az előírásokat, így a SZOUD Működési Szabályzatot és a Kitöltő Szabályzatot. A betáplálások vontatottan haladtak, sőt azt egyes felhasználók még meg sem kezdték. A munkával legtöbbször olyanokat bíztak meg, akik járatlanok voltak ezen a téren és elsősorban más feladatokkal voltak megbízva. A SZOUD megbízottakat az egyes szerveknél gyakran cserélgették. Tapasztalható volt az is, hogy a felhasználó szervek operatív osztály- és alosztályvezetői általában nem ismerték a SZOUD Működési Szabályzatát és „még nem ismerték fel a Rendszerben rejlő operatív lehetőségeket.” Annak ellenére történt így, hogy „a SZOUD-dal kapcsolatos kötelezettségek folyamatos, színvonalas teljesítése fontos állambiztonsági érdek és internacionalista kötelezettség, amely egyben javítja szerveink munkájának színvonalát is.”

A magyarországi tapasztalatok alapján, a működési hibák megszüntetése érdekében a belügyminiszter-helyettes ekkor az alábbiakat rendelte el:

• a felhasználó állambiztonsági szervnek vizsgálják felül nyilvántartásaikat és a SZOUD kategóriákba tartozó vagy azzal gyanúsítható személyekre vonatkozó információkat és azokat 1988. január 15-éig táplálják be a SZOUD-ba;

  biztosítani kellett a továbbiakban a munka vitelének folyamatosságát, az újonnan látókörbe került ellenséges személyek adatainak rendszeres betáplálását. Gondoskodni a már betáplált adatok állandó karbantartásáról és a megszerzett adatokkal való kiegészítéséről;

• a felhasználók az ellenséges személyek látókörbe kerülését követően haladéktalanul kötelesek voltak elvégezni a priorálást a SZOUD-ban azért, hogy a nemzetközi együttműködés nyújtotta előnyök alapján a baráti állambiztonsági szervek által személyekre, objektumokra, szervezetekre már megszerzett és ellenőrzött adatokat felhasználhassák;

• mivel ez a munka speciális ismereteket igénylő, állandó és folyamatos tevékenység, ezért szükséges, hogy a résztvevő operatív szerveknél ezzel a feladattal operatív tapasztalatokkal rendelkezők legyenek megbízva és személyükben gyakori változások ne történjenek;

• figyelemmel arra, hogy az ellenséges személyek azonosítása nem csak neveik alapján történik, hanem egyéb jellemző részadatok (nemzetiség, állampolgárság, telefonszámok, címek, munkahelyek, külső ismertetőjegyek, gépkocsi adatai, stb.) kombinációjával, illetve az alkalmazott ellenséges módszerek összehasonlításával is, ezért minden részinformációt fel kellett tüntetni az adatlapokon.

Az intézkedést az állambiztonsági szervek vezetőivel (alosztályvezetői beosztásig) teljes mértékben ismertetni kellett.

A stockholmi Európai Bizalomerősítő, Biztonsági és Leszerelési Konferencia záróokmányának megfelelően, a Varsói Szerződés tagországai Egyesített Fegyveres Erőinek békeidőben végrehajtott hadgyakorlataira és más jellegű katonai manővereire, valamint szemléire a konferencia évétől, 1988-tól meghívták a kapitalista országok megfigyelőit és szemlélőit: „e csatornát aktívan felhasználhatja az ellenség a szocialista országokba küldött hírszerzői vagy ügynökei révén katonapolitikai információk megszerzésére.” A fenti veszély miatt a SZOUD tagországainak az ellenséges speciális szolgálatok elleni tevékenységük koordinálása céljából, a tagországok egyetértésével, az apparátus bevezette a kapitalista országok katonai megfigyelőinek és szemlélőinek, továbbá a hasonló feladatokat ellátó polgári személyeknek a SZOUD-ban történő nyilvántartását. Így különösen a fentebbi felsorolásban kiemelt személyek viselkedésének sajátosságait vették számba a tagországban való tartózkodása idején, a be- és kiutazásának idejét, valamint az egyéb, olyan operatív értékű adatokat, amelyeket fel lehetett használni az adott személy tevékenységének célirányos tanulmányozására és ellenőrzésére. Bármely megfigyelőt, szemlélőt és képviselőt csak „A” vagy „B” rendszabállyal lehetett nyilvántartásba venni.

Összegezés

Az 1980-as évek végére már több mint 180 000 személyről rendelkeztek Moszkvában „egyesített” adatokkal az ellenségről. Ebből 100 000-nél több az ellenséggé nyilvánított titkosszolgálatokhoz tartozó, illetve együttműködéssel gyanúsított személy volt. Pl. 200 feletti azok száma is, akik a SZOUD tagországok gazdasága ellen folytattak „állítólag” aknamunkát. Sőt egyes esetekben az egyesített nyilvántartást létrehozói még saját állampolgáraik adatait is betáplálták a rendszerbe. A SZOUD-dal foglalkozó részlegeket és tevékenységüket a konspiráció mély köde ülte meg.

Az egykori szocialista világrendszer működése sem volt problémáktól mentes, s ez egy kisebb részére, a SZOUD-ra is igaz volt. 1987 végén még mindig akadozott az adatlapok kitöltése, az adatok betáplálása és bizonytalan volt a személyi háttér, sőt a munkatársak vagy a vezetők zöme még a működés szabályaival sem volt tisztában, annak ellenére, hogy ezek alapján való együttműködő „fontos állambiztonsági érdek és internacionalista kötelezettség”. A hibák megszűntetésére, pontosabban az erre irányuló szándékot még kölcsönösen kinyilvánították, de mire „eredményeket” érhettek volna el ezen a területen, megszűnt a szocialista politikai rendszer Magyarországon, illetve Kelet-Közép Európa addig „testvéri” országaiban is, megszűnt a létalapja, ennek a „kivételes” együttműködésnek.

Írásunkhoz mellékelünk néhány formanyomtatványt, melyek rovatai, kérdései alapján az olvasó végiggondolhatja az egyesített adatbázis szakmai-megalomániás törekvéseit. A modern korszak hírszerző és elhárító szerveinek álma látszott megvalósulni, maradt torzóban, joggal hisszük, nem viselkedik főnixként.

Jegyzetek

(1) Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára [a továbbiakban ÁBTL] A-anyag 4.1. 662/1-18.

(2) Az állambiztonság internacionalizmusa: SOUD. (A dokumentumokat válogatta Varga László, fordította Ungváry Rudolf). Élet és Irodalom, 1988. (XLII. évf.) 29. szám; Bodo Wegmann: SOUD. Das geheimdienstliche Datennetz des östlichen Bündnissystems, zus. mit Monika Tantzscher, hg. vom Bundesbeauftragten für die Unterlagen des Staatssicherheitsdienstes der ehemaligen Deutschen Demokratischen Republik, Reihe B: Analysen und Berichte, Nr. 1/1996, Berlin 1996.

(3) Tekintettel az írás forrásegységére, a továbbiakban nem jelöljük a hivatkozott iratok pontos helyét.

(4) A magyar belügy Moszkvában egy operatív csoportot tartott fenn. A képviselet kölcsönös volt, ezeket a képviseleteket bővítették feladattal és létszámmal.

(5) A SZOUD rendszer kiépítésére vonatkozó irányelvek bemutatásakor a kor „ellenségképének” kifejeződését jellegzetesen tükröző mondatokat, kifejezéseket vagyunk kénytelenek megosztani az olvasóval, hiszen az együttműködés kereteinek kiépítését mi sem jellemezte jobban, mint az „ellenséges tevékenységekre” vonatkozó verbális terjengősség.

(6) Az akkori feszült szovjet-kínai viszony helyzete miatt került a nyilvántartottak közé.

(7) A „C” és a „D” alrendszabályt 1984-ben megszüntették.