Cserényi-Zsitnyányi Ildikó előadása a Történelmi KávéháZ-ban

Cserényi-Zsitnyányi Ildikó előadása a Történelmi KávéháZ-ban

TÖRTÉNELMI KávéháZ
Beszélgetések a Történeti Levéltárban

MEGHÍVÓ

Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára 2011 februárjában előadássorozatot indított, amelynek keretében az intézményben folyó tudományos kutatást és iratfeldolgozást mutatjuk be. Szívesen látjuk az érdeklődőket minden hónap második csütörtök délutánján előadásainkon, és az azt követő beszélgetéseken.

A következő előadásra 2016. március 10-én 15 órakor az ÁBTL aulájában kerül sor (Budapest, VI. ker. Eötvös utca 7.)

Előadó: Cserényi-Zsitnyányi Ildikó

Az előadás címe:
A politizált gazdasági rendőrség, 1945–1948

A Magyar Államrendőrség Budapesti Főkapitányságának Gazdaságrendészeti Osztályát (GRO) elsősorban a második világháború utáni katasztrofális, rendkívül zavaros gazdasági élet és közellátás szabályozására, helyreállítására alakították meg 1945-ben, de fontos szerepe volt a megelőzésben és az elrettentésben egyaránt. Noha nem nőtte ki magát olyan meghatározó, a korszakban hasonló államvédelmi feladatokat ellátó politikai és katonai nyomozó szervvé, mint a politikai rendőrség (PRO/ÁVO) vagy a Honvédelmi Minisztérium Katonapolitikai Osztálya (Katpol), a maga korában nagyon is jelentős szerepe volt.

A gazdasági rendőrség funkcionálisan megjelölt gazdaságellenőrző szerepe (a feketézők, az árdrágítók, árurejtegetők stb. elleni fellépés) szolgálta egyrészt a lakosság ellátásának normalizálását, de egyben célja volt a társadalom gazdasági tevékenységének a kommunista párt által megszabott keretek közé szorítása.

A GRO a gazdasági rendészeti feladatok ellátásán túl már a kezdettől fogva hozzájárult a kommunista párt finanszírozásához. Hatékony szerepet vállalt mind az intézményi fedezettel folyó áru-, mind a háború utáni embercsempészetben: ez utóbbi során valutáért, ékszerért, lakásért több százan jutottak útlevélhez.Az MKP több esetben felhasználta a gazdasági rendőrséget arra is, hogy leszámoljon politikai ellenfeleivel. Az osztály nyomozói más szervekkel együtt részt vettek a Független Kisgazdapárt szétzilálására konstruált „köztársaság-ellenes összeesküvési” ügy lebonyolításában, valamint a Földművelésügyi Minisztérium tisztviselői ellen lefolytatott ún. FM-per vizsgálatában is. A GRO hivatalosan mindvégig a budapesti rendőrfőkapitány alárendeltségébe tartozott, de Villányi András osztályvezető a Rajk László belügyminiszterhez fűződő szoros kapcsolata miatt a formálisnál sokkal nagyobb befolyással rendelkezett. Ugyanakkor ez a jó viszony pecsételte meg mind az ő, mind szervezete sorsát. A politikai és a gazdasági hatalom teljes megszerzése után a szerepét betöltött GRO terhessé vált a Rákosi Mátyás vezette kommunista párt, de főként Péter Gábor számára. 1948 decemberében az önálló gazdasági rendőrséget felszámolták, állományának többsége a Budapesti Főkapitányság Bűnügyi Osztályán akkor megalakított VI. (Gazdaságrendészeti) Főcsoporthoz került, hírszerző részlegét pedig az ÁVO utódaként életre hívott BM Államvédelmi Hatósághoz csatolták. Villányi Andrást 1949 szeptemberében letartóztatták, hogy rövidesen osztozzon hajdani felettese és pártfogója sorsában.

Cserényi-Zsitnyányi Ildikó

Témakörök: 
HírEseményTörténelmi KávéháZ