TÖRTÉNELMI KávéháZ
Beszélgetések a Történeti Levéltárban

MEGHÍVÓ

Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára 2011 februárjában előadássorozatot indított, amelynek keretében az intézményben folyó tudományos kutatást és iratfeldolgozást mutatjuk be. Szívesen látjuk az érdeklődőket minden hónap második csütörtök délutánján előadásainkon, és az azt követő beszélgetéseken.

A következő előadásra 2016. április 14-én 15 órakor az ÁBTL aulájában kerül sor (Budapest, VI. ker. Eötvös utca 7.)

Előadó: Köbel Szilvia

Az előadás címe:
A REPÜLŐ EGYETEM PROFESSZORA
Szabó Miklós portréja

„A legtöbb baj velem volt, az Intézet Sorgenkindjével…” – idézte fel 1991-ben Szabó Miklós azt az időszakot, amikor a 70-es években – saját megfogalmazása szerint – a Történettudományi Intézet volt „az egyik rés, amin keresztül a demokratikus ellenzék behatolt a hivatalos rend bástyafalai közé”. Neve szorosan összefonódik a demokratikus ellenzék történetével, és ugyanígy az MTA Történettudományi Intézete rendszerváltás előtti mindennapjaival is.Utóbbi volt a főállású munkahelye, ám hivatása művelését mintegy megkettőzte a Kádár-korszak második felében. Másokhoz – kevesekhez – hasonlóan lett egyike a legalitás és illegalitás mezsgyéjén lavírozó történészeknek. Tudatosan választotta ketté a tevékenységét „egy hivatalos és egy nem hivatalos részre”. Ezen nincs mit csodálkozni, hiszen „oly korban élt”, amikor jogi garanciák nem biztosították az alapjogok, így a szólás- és véleményszabadság, a tanszabadság, a tudományos élet és a kutatás szabadságának az érvényesülését. „Hivatalosan” nem volt szabad bármilyen véleményt elmondani vagy tudományos álláspontot képviselni, különösen olyan témákról nem, amilyenekkel Szabó Miklós szívesen foglalkozott. Ilyen volt a kommunista párt, a Szovjetunió, vagy 1956 története és értelmezése. Saját bevallása szerint ezek voltak inkább a szíve szerinti témák, de érdekelte a hivatalos szaktörténészi témája, nevezetesen a konzervativizmus, és a fasizmus témaköre is. Kiváló intellektusra és – nézeteit, a rendszerhez való viszonyát tekintve – stabil személyiségre vall, hogy az illegális és a fél-nyilvános munkássága, valamint a legális tevékenysége mindezek ellenére szinte koherens egységet alkotott. A kilencvenes évek második felében így vallott erről:

„Cikkeimben megpróbáltam áthallásos szövegeket írni; ezek komplikált és erősen közvetett áthallások voltak. Amikor a Horthy-rendszer konszolidációját bíráltam, és azt hangsúlyoztam, hogy mennyire megmaradtak benne a totalitárius és a későbbi nyilas párt felé mutató vonások, valójában azt akartam, hogy a másik totalitarizmus és a Kádár-rendszer konszolidációjának a hamissága és problematikus volta jusson az emberek eszébe.”

Munkásságának megjelenési formája is éppen e kettősséghez igazodott. Az intézeti kutatásait hivatalos lapokban publikálhatta, ám „nagy témája” – illegális, esetleg fél-legális csatornákon keresztül – a „szóbeliség szintjére szorult”. Katedrája a Repülő Egyetem lett, amelynek Budapesten és Szegeden is mindvégig a legmeghatározóbb előadója volt. A nyolcvanas években már a szamizdat irodalomban is jelentek meg írásai, és ahogyan a rendszer is fokozatosan engedett – pontosabban dezorientálódva engedni kényszerült – a szorításból, úgy mosódott össze egyre jobban a határ a két tevékenysége között, és lettek az „áthallások” is nyílt beszédek.

De ki is volt Szabó Miklós, akinek ilyen többrétegűen reflektált a munkássága, és aki – a fentiekből következően – aligha véletlenül került a pártállami politikai rendőrség figyelmének is a középpontjába? Ki volt az az ember, akit Lackó Miklós a temetésén úgy jellemzett, hogy „erkölcsi jelleme kristálytiszta volt, töretlen és megrendíthetetlen”, és aki „hallgatni tudott, de hamisan szólni soha”? Az előadásban megkísérjük felvázolni a demokratikus ellenzék e kiemelkedő egyéniségének a portréját, aki 2015-ben lett volna nyolcvan éves.

Dr. Köbel Szilvia