Élünk Okt. 23. - kiállítás a történeti levéltárban

2006. május 29. Élünk Okt. 23. - kiállítás a történeti levéltárban

Az 1956-os forradalomhoz kapcsolódó fényképekből és dokumentumokból nyílt kiállítás az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában hétfőn Budapesten.

Ezek a dokumentumok és fotók, mint minden más '56-ról ránk maradt dokumentum, nemcsak ismereteinket bővítik, de segítik azt is, hogy "emocionálisan is közelebb kerüljünk a forradalomhoz és a forradalmárokhoz" - mondta az "Élünk Okt. 23. - ifjúság, forradalom, megtorlás című kiállítást megnyitó Orosz István történész, akadémikus. Hozzátette: a fővárosi események megismerése mellett többet kellene tenni a "vidék forradalmának" feltérképezéséért.

A június végéig látogatható tárlaton több mint ötven fényképet és korabeli dokumentumokat tekinthetnek meg az érdeklődők - mondta el az MTI-nek Sümegi György, a tárlat összeállítója. A felvételeket, röpcédulákat és más iratokat tizenhárom téma köré csoportosították, amelyek követik a forradalom történéseit, az egyetemisták mozgalmának megalakulásától a szovjet tankok bevonulásán át egészen Nagy Imre '56-os miniszterelnök újratemetéséig. Sümegi György elmondta, hogy a tárlaton bemutatott fotók egy része a belügyi szervek archívumából, másik fele pedig magánszemélyektől származik.

A kiállítás megnyitójával egy időben a történeti levéltár könyvet is megjelentetett, amelyben összesen 120 fényképpel mutatják be a forradalom történéseit.

A tárlat bezárása után a bemutató anyaga az interneten is elérhetővé válik.

(MTI)