Ismét látogatható a "Recsk – kényszermunkatáborok, 1950–1953” című kiállítás

2021. május 31. Ismét látogatható a "Recsk – kényszermunkatáborok, 1950–1953” című kiállítás

Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára és Recsk Nagyközség Önkormányzata közötti együttműködési megállapodás alapján, 2021. június 1. és 2021. november 15. között ismét látogatható a Levéltár „Recsk – kényszermunkatáborok, 1950–1953” című kiállítása.

Az egykori munkatábor őreinek törzsépületében berendezett, szakszerű tárlatvezetéssel kísért emlékkiállítás korabeli levéltári dokumentumokon, fényképeken és tárgyi emlékeken keresztül mutatja be az internáló– és kényszermunkatáborok történetét és működését. A Levéltár másik kiállítása az épület mögött található ún. kiskápolnában tekinthető meg. Az itt kiállított képek Kovalovszky Dániel történelmi fotósorozatának egy részét mutatják be, így az ötvenes évek rabtáborainak olykor már csak nyomokban látható, máskor eredeti állapotukban maradt helyszínei mellett, tárgyi hagyatékokat, továbbá még élő, egykori politikai foglyok portréját.

Nyitvatartás:

• Kedd – Vasárnap: 9.00. – 17.00.
• Hétfő: Zárva

Tárlatvezető: Gáspár Emil

Csoportos látogatás esetén előzetes bejelentkezést kérünk az alábbi telefonszámon: 06 30 857- 6111