Levéltári tanácskozás Közép-Európa második világháború utáni szovjetizálásáról és a nagyhatalmak szerepéről

A szakember elmondta: a XX. század második felét meghatározó hidegháború egyik alapkérdése, hogy mikor és miért döntött a Szovjetunió Közép-Európa szovjetizálásáról. A történettudományban erről nem alakult ki konszenzus: vannak, akik szerint a tradicionális orosz-szovjet birodalmi külpolitika eleve meghatározta a Szovjetunió második világháború utáni agresszív, terjeszkedő Közép-Európa politikáját, mások szerint inkább az Egyesült Államok növekvő világpolitikai befolyása késztette a kommunista birodalmat arra, hogy befolyási övezetében idővel szorosabbra fogja a gyeplőt.

A kérdés megválaszolását az is nehezíti, hogy kevés hiteles forrás maradt fenn a korszak szovjet döntéshozatali folyamatairól, és többnyire azok sem hozzáférhetőek külföldi kutatók számára - tette hozzá a levéltáros.

Az valószínűsíthető, hogy a Szovjetunió a második világháború folyamán nyugati határainál három övezetből álló biztonsági zóna kialakítását határozta meg célként. A határon belül akarta tudni Finnország egyes keleti területeit és a Molotov-Ribbentrop paktummal már a háború elején a hitleri Németország beleegyezésével megszerzett Kelet-Lengyelországot, Besszarábiát és a balti államokat.

A második biztonsági övezetbe formailag önálló, de szovjet fennhatóság alá kerülő országok tartoztak: Lengyelország, Bulgária és Románia. Ebben a zónában mindegy volt, hogy melyik ország melyik oldalon harcolt a világháborúban. Ugyanarra sorsra jutott a győztes szövetséghez tartozó Lengyelország és a hitleri Németország oldalán évekig kitartó Románia - ismertette Cseh Gergő Bendegúz.

A harmadik, átmeneti zónát olyan országok alkották, amelyekkel kapcsolatban a Szovjetunió megfogalmazott biztonságpolitikai célokat, ám ezeknek az országoknak a jövője, társadalmi, politikai berendezkedése nem volt eleve elrendelt: ilyen volt Németország, Finnország, Ausztria, Jugoszlávia, Csehszlovákia és Magyarország is - tette hozzá.

A szakember elmondta: ebben az országcsoportban nagyon eltérő utak bontakoztak ki. Finnország például annak ellenére el tudta kerülni a szovjetizálást, hogy a kommunista nagyhatalom közvetlen szomszédja volt. Ennek oka lehetett többi között az önálló külpolitika, amely még a szovjet támadás után is tudott némi távolságot tartani a másik közeli nagyhatalomtól, a hitleri Németországtól, továbbá a szívós, az ország méretéhez képest rendkívüli erőt mutató katonai ellenállás, amely 1940-ben és 1944-ben is nagy nehézségeket okozott a támadó Vörös Hadseregnek. Ide sorolta továbbá Cseh Gergő Bendegúz a taktikus, egyensúlyozó politikát és a demokratikus hagyományokat.

Így Finnország, bár súlyos területi veszteségeket szenvedett a második világháború után, és nem folytathatott a Szovjetunió érdekeivel ellentétes külpolitikát, kitartó, áldozatos kiállása és ügyes politikája révén összehasonlíthatatlanul nagyobb belpolitikai önállóságot nyert, mint a szovjet zónába sodródott országok.

A két angolszász nagyhatalom közül Nagy-Britannia a világháború során megfogalmazott stratégiai célokat Közép-Európában, így többi között egy balkáni partraszállást, amely kérdésessé tehette volna a szovjet dominanciát Közép-Európában. Továbbá felvetődött, hogy a széttagolt közép-európai kisállamok helyett nagyobb konföderáció jöjjön létre. Ám a világpolitikai súlyából rohamosan vesztő Nagy-Britanniának már nem volt ereje ezeknek az elképzeléseinek a megvalósításához. Ráadásul a közép-európai konföderációt Szovjetunió határozottan ellenezte. Nagy-Britannia a térség országai közül egyedül Görögországban tudta valamelyest megőrizni befolyását, ezt viszont a Szovjetunió tiszteletben tartotta - fejtette ki a történész.

Cseh Gergő Bendegúz elmondta: a domináns nyugati nagyhatalomnak, az Egyesült Államoknak gyakorlatilag nem volt Közép-Európa-politikája, szinte teljes érdektelenséget mutatott a régió iránt, stratégiai érdekei másfelé irányították a figyelmét, elsősorban Latin-Amerikára és a csendes-óceáni térségre koncentrált. Európában elsődleges célja a háború sikeres és gyors lezárása volt, ezért a hadászati szempontok felülírtak minden más megfontolást. A szovjet terjeszkedés feltartóztatása a háború alatt, illetve az azt közvetlenül követő időszakban még nem volt fontos az Egyesült Államoknak.

A világháború alatt a Hitler-ellenes szövetség három nagyhatalma, az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és a Szovjetunió egyébként is a szövetség fenntartására és egymás érdekeinek a tiszteletben tartására törekedett - fűzte hozzá.

A történész szerint az 1944-es Sztálin-Churchill megbeszéléseken Közép-Európa egyes országaira vonatkozó nagyhatalmi befolyás százalékos meghatározásával kapcsolatban a szakember elmondta: tévesnek tartja azt a vélekedést, hogy a brit miniszterelnök odadobta a régiót a kommunista nagyhatalomnak, hisz nem volt másról szó, mint az egyértelmű katonai erőviszonyok és földrajzi adottságok tudomásul vételéről. Az Egyesült Államok ódzkodott attól, hogy akár informális módon, de "írásba adja", nyilvánosan elismerje a világ nagyhatalmi érdekszférákra, befolyási övezetekre osztását, ám a külpolitikában maga is nyilvánvalóan ezt az elvet követte például akkor, amikor tétlenül szemlélte Közép-Európa második világháború utáni szovjetizálását.

(MTI)