Perben és haragban: világháborús önmagunkkal

Perben és haragban: világháborús önmagunkkal
254 oldal
ár: 2 800 Ft

Perben és haragban – világháborús önmagunkkal, foglalja össze a kötet címe a benne szereplő nyolc tanulmány tematikáját, utalva arra is, hogy Magyarország második világháborús szerepvállalásának egyes következményei lankadatlanul viták középpontjában állnak. Az 1945 után mesterségesen „befagyasztott” társadalmi emlékezet a hetvenes évektől indult lassú olvadásnak, még éppen időben ahhoz, hogy a túlélők emlékei ne vesszenek el a közösség számára. A következő húsz esztendőben a korszak történeti feldolgozása – lassan eltávolodva az ideológiai-politikai elvárásoktól – teljesebbé, sokszínűbbé vált. Ám a rendszerváltás óta annak is tanúi lehetünk, hogy az etnikai öntudattal erősen áthatva újraéledő kommunikatív emlékezet nem mindig szeretne tudomást venni a „felszabadult” forrásokon nyugvó történeti feltárás új eredményeiről. Úgy tűnik, a „békévé oldás” költői vágyálom marad, miközben új szereposztásokban és új hadállásokat foglalva folytatódik a harc a „múlt bevallása” körül.

Szerző: Pihurik Judit
Kiadó: ÁBTL, Kronosz Kiadó
ISBN 9786155497414

Amennyiben kiadványunkat szeretné megrendelni, azt kérjük a konyvtar@abtl.hu címen jelezze!