"A Kreml felől jő a fagy…"

Ötven évvel ezelőtt, 1968-ban zajlott le Csehszlovákiában a Moszkva által dominált kelet-közép-európai térség talán legtovább eljutó reformkurzusa, a Prágai Tavasznak elnevezett rendszerátalakítási kísérlet. Néhány ígéretes hónap után azonban mindenki számára világossá vált, hogy a „létező szocializmus” még a felülről vezérelt politikai reformokat sem tolerálja hosszú távon. Hiába volt a folyamat „zászlóshajója” ezúttal a kommunista párt (pontosabban a Csehszlovák Kommunista Párt dubčeki vezetése), az ország kiemelten fontos katonaföldrajzi és stratégiai pozíciója, valamint a bolsevik gyökereitől elszakadni képtelennek bizonyuló rendszer politikai alapkereteinek feszegetése együtt vezetett az erőszakban fogant és csak az erőszak nyelvén értő birodalom reflexszerű reakciójához: a katonai megszálláshoz. Ahhoz a katonai megszálláshoz, ami Keleten és Nyugaton is lezárta az – esetleg még megmaradt – illúziók korát.

Előadásomban elsősorban ennek a megszállásnak a közvetlen hatásával és utóéletével kívánok foglalkozni. A katonai intervenció legfőbb jellemzőinek rövid összefoglalását követően kísérletet teszek annak bemutatására, hogy az augusztus 21-i invázió mennyiben volt sikeresnek, illetve mennyiben volt kudarcnak tekinthető. Korabeli MSZMP-pártdokumentumok, illetve magyar katonai és külügyi (diplomáciai) iratok alapján megpróbálok válaszolni arra a kérdésre, hogy maguk az agresszorok utólag hogyan ítélték meg a kialakult helyzetet, illetve felmerült-e, hogy a csehszlovák válság „megoldása” érdekében további radikális lépéseket tervezzenek – beleértve akár egy újabb katonai beavatkozás lehetőségét is.

Fotó: Fortepan / Konok Tamás id