Az ellenállás elviselhetetlen fonáksága

Az előadás főhőse talán kevéssé ismert, pedig a kalandos életű Zsabka Kálmán a 20. századi magyar történelem egyik nagy túlélője. Volt ő hadirokkant, nemzetőr, britanniás tiszt, szélsőjobboldali utcai aktivista, színész, filmrendező, rongyos gárdista, zsidómentő ellenálló, a népi demokrácia ellensége, 56-os forradalmár, élete végén pedig kitüntetett antifasiszta hős.

Bár a korábbi évtizedekben több antiszemita kampányban is exponálta magát, 1944-ben a kiugrásra készülő kormány megbízásából Zsabka Kálmán mégis a zuglói Nemzetőrség parancsnoka lett. A nyilas puccs után a helyén maradhatott és a XIV/2. Kisegítő Karhatalmi (KISKA) század vezetőjeként katonákat és zsidókat mentett, illetve a Bajcsy-Zsilinszky Endre-féle Felszabadító Bizottsággal is kapcsolatban állt. Miután 1945 januárjában lebukott, a német SD és a csendőrség emberei kegyetlenül megkínozták. Zsabka 1944-es tevékenysége jól tükrözi, miért olyan nehéz az ellenállás és embermentés történeti rekonstrukciója, illetve azt is, miért válik tarthatatlanná a toposzaiban máig elő antifasiszta ellenálláskoncepció.

A több társaságba is bejáratos Zsabkát a Pest ostroma után frissen felállított politikai rendőrség azonnal figyeltetni kezdte. Ellentétben a korábbi évtizedekkel, életének 1945 utáni története azonban csak és kizárólag az állambiztonsági iratokból rekonstruálható, mivel ekkor már nem, vagy csak alig vállalt közéleti szerepet. Felmerült a neve a Magyar Testvéri Közösség, a Rongyos Gárda és a Szociáldemokrata Párt elleni perekben, de a rendelkezésre álló iratok jellege miatt a koncepció és a valóság határait az ő esetében is nehéz élesen elválasztani egymástól. Zsabkát élete végéig ügynökök garmadája figyelte, közvetlen környezetéből pedig többeket halálra, vagy hosszas börtönbüntetésre ítéltek. Az 1956-ban is aktív Zsabkára azonban mégsem csapott le a hatalom, ami egy sor kérdést vet fel az ő életére, illetve az állambiztonsági módszerekre vonatkozóan is.