Báró Atzél Ede élete

Levéltárunk főigazgatója, Cseh Gergő Bendegúz bevezető szavaiban külön üdvözölte az előadáson megjelent vendégek közt Atzél Ede fiát és menyét is, akik jelenlétükkel megtisztelték az eseményt.

Szekér Nóra elöljáróban elmondta, hogy báró Atzél Edének mind az erdélyi, mind a magyarországi történelemben meghatározó, és sok mindenre rávilágító szerepe volt, különösen az ellenállásban betöltött szerepe kapcsán, neve mégis feledésbe merült. Ennek legfőbb oka az volt, hogy mind az erdélyi, mind a magyarországi tevékenységét konspiratív módon kellett végeznie, részben a román államhatalommal szemben, részben a német megszálló hatóságokkal szemben.

1906-ban született egy régi erdélyi bárói családban. Szülei korán meghaltak, egyik nagybátyja nevelte fel - Wass Alberttel egy családban nőtt fel. Wass Albert írta róla visszaemlékezve:

"Én visszahúzódó, ő rámenős természetű. Ellentétek, akik rendre hozzánőttek egymáshoz, és kiegészítették egymást. Ahogy közös barátunk, Reményik Sándor fejezte ki egy versében: >>Én végigálmodtam az álmaim, s ő végigélte az életem.<< Édi tanított meg verekedni, és én tanítottam meg a mesék szépségére. Pár év alatt úgy összenőttünk, mintha vértestvérek lettünk volna. Számomra ő képviselte az erőt és a bátorságot, félelmet nem ismerő természetét mindenki csodálta."

Atzél Ede Németországban végzett egyetemet, Erdélybe visszatérve agrármérnökként irányította a család Trianon után megmaradt birtokait. Bethlen István miniszterelnök unokahúga, Bethlen Beáta lett a felesége. Öt gyermekük élte meg a felnőttkort.
Mintagazdaságot vezetett, közben járta Erdélyt, és az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület keretében, gazdasági ismeretek oktatása mellett a hasonló gondolkodású emberekből - akik szerettek volna Erdély státuszán változtatni - kapcsolati hálót is kialakított.
1936-ban megszervezte a Wesselényi Lövészegyletet, amely sportegyesületként működött, de képes volt a kialakított kapcsolati háló legális formalizálására is. Miközben az arisztokrata családi hagyományai még Horthy Miklós családjához is kapcsolták, ebbe a lövészegyletbe Erdélyben illegálisan működő kommunistákat is bevont, például az 1956 után Kádárék által kivégeztetett Dudás Józsefet. Ezek az erdélyi kommunisták a Magyarországon a két világháború között működő, Rákosival szemben álló, weisshausista nemzeti kommunista frakciós mozgalomhoz kapcsolódtak. Ennek a mozgalomnak 5.000 tagja volt, miközben a moszkvai irányítású kommunistáknak csak 400.
Ezzel párhuzamosan 1939-től kapcsolatba került Teleki Pállal, aki ekkor egy teljesen autonóm, és mindenkivel szemben semleges egységes Erdély kialakításában gondolkodott. Ez az autonómia a nagyhatalmaktól - mind Németországtól, mind a Szovjetuniótól - függetlenül, belső felkelés révén jöhetett volna létre, és a románok hallgatólagos jóváhagyását is bírta volna. Ez ügyben részben a magyar katonai hírszerzéssel, a VKF/2-vel együttműködve, részben az elől is titkolva kellett szervezkedni, mivel a VKF/2 vezetésének jelentős része németbarát volt.

Az előadás további részében Atzél Edének az erdélyi szervezkedésben, majd azt követően a magyarországi ellenállási mozgalomban folytatott tevékenységéről, valamint a kommunistákhoz, az angolszász titkosszolgálatokhoz (!) és a magyar németellenes katonai és politikai vezetőkhöz fűződő kapcsolatáról hallhattunk. Szekér Nóra saját szavaival összefoglalva:    

Atzél Ede Erdélyben, majd a német megszállás után Magyarországon a fegyveres ellenállás fontos szervezője volt. 1944. szeptember végén Faust Imrével és Dudás Józseffel életveszélyes küldetésen vett részt: Magyarország háborúból való kiugrásáról tárgyalt Moszkvában. A nyilas puccsot követően a Bajcsy-Zsilinszky Endre vezette Magyar Nemzeti Felkelés Felszabadító Bizottság megbízásából november végén felvette a kapcsolatot a Gödöllőn állomásozó szovjet főparancsnoksággal. Budapest totális ostromtól való megmentésének érdekében kívánta volna az ellenállás erőit összehangolni az orosz tervekkel. A szovjetek azonban Atzél Edében nem a lehetőséget, hanem a nyugati orientációban gondolkodó, kémgyanús ellenséget látták. Sorsa ezzel megpecsételődött. Nagy valószínűséggel az oroszok foglyaként egy szovjet internálótáborban halt meg, hacsak mint a Románia ellen kémkedő magyar titkosszolgálat emberét, át nem adták a román hatóságoknak. Atzél Ede élete cáfolata mindannak, amit a kommunista történetírás az uralkodó elitről, az ellenállásról, a szovjetek „felszabadító” szerepéről vallott. Drámai történetével azonban a mai napig nehezen tudunk mit kezdeni, hiszen a klasszikus történeti kategóriákba, mint például jobb–bal, konzervatív–radikális nehezen beilleszthető.