Erőszakos szervezetek: karhatalmak 1945 és 1956 között

A mai közbeszédből szinte teljességgel kikopott a karhatalom fogalma. Nem véletlenül, hiszen múltja szinte vállalhatatlanná teszi jelenkori használatát. A közvélekedés a karhatalmistán leginkább az 1956-os szabadságharc és forradalom leverésében és megtorlásában tevékeny részt vállaló „pufajkásokat” érti, sokan ide sorolják a hasonlóan rossz emlékű elődöket, a „kék ávósokat”, vagy az ’56 utáni „rendteremtők” örököseit, a munkásőröket. A „karhatalom” tehát összeforrt a kommunista diktatúra éveivel, holott korántsem az 1945 utáni rendszer szülötte.

Előadásomban először a fogalmi kérdéseket tisztázom, majd áttekintem a szervezeti előzményeket. Ezt követően a karhatalom történetének 1945 utáni bő évtizedével foglalkozom, amelyben két szervezettörténeti szakaszt különítek el: bemutatom a rendőri karhatalom éveinek (1945‒1949), majd az azt követő államvédelmi időszaknak (1949‒1956) a jellemző formációit, és kitérek a harmadik szereplőre, a honvédségi segéderőre. Továbbá arra keresem a választ, hogy miként jött létre pár tucat „verőlegényből” a több ezer fős államvédelmi belső karhatalom, milyen mozgatórúgói voltak az ÁVH ilyen értelemben vett izmosodásának.

A korspecifikus karhatalmi szerepek számbavételekor az 1945 utáni erőszak-terek közül a hazai németség ellen irányuló razziákkal, a kitelepítésekkel, az iskolák államosításával és a kuláküldözéssel foglalkozom.

Fotó: Fortepan / Magyar Rendőr