Kulturális területre "igazolt" ávósok

"Amikor az MSZMP Központi Bizottsága 1962. augusztus 14-16-i ülésén határozatot hozott a személyi kultusz éveiben a „munkásmozgalmi személyek ellen indított törvénysértő perek” lezárásáról, látszólag az ÁVH örökségétől való megszabadulást is tervbe vette. Az 1962/63-as személycserékkel véglegesen lezártnak tekintette a korábbi „hibákkal” történő foglalkozást, a koncepciós perek anyagainak megsemmisítéséről utasítás rendelkezett, az egykori tetteseket, részeseket pedig személyes beszélgetések után elbocsátották.

Ám létezett egy 132 fős névsor azokról, akiket már az 1962-es elbocsátások előtt más területekre irányítottak, s akik közül többen váltak „kádári-konszolidáció” éveiben a közvéleményt befolyásoló és formáló médiumok meghatározó szereplőivé. Komlós János, Ipper Pál, Radványi Dezső, Berkesi András, Koós Béla, Váradi György mind olyan, korábban már bizonyított káderek voltak, akik előéletüknél fogva élvezhették a politikai vezetés bizalmát és soha nem fordultak szembe azokkal az eszmékkel, amelyek miatt annak idején a politikai rendőrséghez jelentkeztek." E két bekezdés Cserényi-Zsitnyányi Ildikó előadásának bevezetőjéből való.

Kádár 1956-ban kinyilvánította, hogy elhatárolódik a korábbi rendszer hibáitól, és ennek keretében átvilágíttatta az ekkor már a Belügyminisztérium állományába tartozó államvédelmi állományt. Az első vizsgálatok során 4986 főt ellenőriztek, és ebből 15 főt találtak olyannak, aki méltatlanná vált az állambiztonsági munkára, azaz el kellett bocsátani. Kádár tudta, hogy a „cég” emberei közül kit milyen felelősség terhel. Az ávósperek száma mégis csekély volt, alig ítéltek el néhány embert, és az ítéletek súlya az elkövetett bűnökhöz viszonyítva elenyésző volt.

A titkos pártfeladatot ellátó, titkos pártutasításokat végrehajtó, a közvélemény előtt állami feladatokat ellátó államvédelmisek felelősségét előbb leszűkítve annak néhány nevesített tagjára („Péter és bandája”) hárították. Utóbb ezt a felelősséget a testület egészére kiterjesztették – hogy ezzel hárítva leplezzék a hazai politikai rendszer és annak irányító testületeinek a felelősségét.

Ezt követően megalkották az erőszakszervezet kádári modelljét. Az állambiztonsági munka és a szerv legfőbb feladata: továbbra is az egypártrendszeren alapuló, immár szocialista állam fenntartása és zavartalan működésének biztosítása.

1961-től Biszku Béla vezetésével egy bizottság foglalkozott az 1953 előtti „munkásmozgalmi személyek ellen indított törvénysértő perek” feltárásával. Ők azt állapították meg, hogy az ÁVH részéről 258 fő volt érintett elkövető. Ebből addig 11 főt ítéltek el, 76 fő még állományban volt, viszont 132 főt már korábban áthelyeztek más területekre. Ezt követően 12 főt nyugállományba helyeztek, 64 főt pedig áthelyeztek más állami beosztásokba.

A „munkásmozgalmi személyek ellen indított törvénysértő perek” feltárásával és a személycserékkel 1962-ben véglegesen lezártnak tekintették a korábbi „hibákkal” történő foglalkozást - nem törődve azokkal a százezrekkel, akik ellen törvénytelen bírósági ítéleteket, és egyéb kényszerintézkedéseket, például internálási határozatokat hoztak, de azokkal sem, akiket koncepciós eljárások során kivégeztek.

Ezt követően Cserényi-Zsitnyányi Ildikó három - a kulturális területre került egykori államvédelmi tiszt: Komlós János, Ipper Pál és Radványi Dezső pályafutását ismertette:

Komlós János (1922-1980) 1945-ben került az államvédelem állományába, 1947 és 1950 között Szegeden, az ottani Politikai Osztályon volt vezető helyettes és vizsgálótiszt. 1950 és 1952 között Pécsen századosi, majd őrnagyi rangban vezette az ottani ÁVH-t. 1952-ben lefokozták századossá, és visszarendelték Budapestre, a Kémelhárító Osztályra. 1953-ban szerelték le a központi kémelhárító alosztályának vezetőjeként, áv. őrnagyi rangban. Előbb fordítónak, szerkesztőnek helyezték az Országos Mezőgazdasági Kutatóintézetbe, majd műszaki fordítóként a Távközlési Kutató Intézetbe és a Középgépipari Technológiai Intézethez került. 1956 februárjában az államvédelmi szolgálat visszavette állományába titkos (T-állományú) tisztként. Fedőállásban a Külkereskedelmi Minisztérium protokollosztályának vezetőjeként dolgozott, miközben titkosszolgálati kémelhárító rezidensként ő irányította protokoll-vonalon az államvédelmi hálózatot. A Külkereskedelmi Minisztériumból 1957 februárjában került a Magyar Rádió Irodalmi Osztályára szerkesztőnek. 1957-ben a Magyar Nemzet kulturális rovata vezetőjének nevezték ki. 1962 és 1967 között a Népszabadság kulturális rovatát vezette. 1967-től volt a Mikroszkóp Színpad igazgatója.

Ipper Pál (1927- 1990) 1947-ben került az Államvédelmi Osztályra. 1951-ig nyomozó volt, aztán alosztályvezető-helyettes, majd alosztályvezető. Ő főleg az egyházügyi nyomozásokban vett részt. 1952-ben már államvédelmi százados volt. 1953-ban szerelték le, és ekkor került a Magyar Rádióhoz szerkesztőnek. 1963-tól a Magyar Televízióban is dolgozott, egészen 1984-ig, amikor kinevezték Ausztráliába ideiglenes ügyvivőnek, majd 1986-tól 1988-ig rendkívüli és meghatalmazott nagykövet volt ugyanott.

Radványi Dezső (1922-1993) 1945-től volt a Magyar Államrendőrség Budapesti Főkapitánysága Politikai Rendészeti Osztálya nyomozója. 1946-tól a Magyar Államrendőrség Államvédelmi Osztályán csoportvezető, majd alosztályvezető. 1949-ben az ÁVH-nál már osztályvezető-helyettes. 1950-ben már őrnagyi rangban volt, amikor előzetes letartóztatásba helyezték, 1951-ben izgatás és szolgálati titoksértés miatt 6 évre ítélték, de már 1953-ban szabadult. Előbb a Klement Gottwald Villamossági Gyárban, majd a Zöldség- és Gyümölcsforgalmi Trösztnél kapott állást. 1954-ben visszakerült a Belügyminisztériumba. Itt alosztályvezető, majd osztályvezető. 1959-ben szerelték le, és helyezték át a Magyar Televízióhoz. Itt a dokumentum filmeket készítő szerkesztőséget vezette - ez a szerkesztőség a Politikai Adások Főszerkesztőségéhez tartozott - a rendszerváltást megelőzően önálló osztályvezető beosztásban.

Beszámolt az ÁVO-n és az ÁVH-ban folytatott tevékenységükről, a különböző törvénytelen és koncepciós vizsgálatokban játszott szerepükről. Részletesen szólt arról is, hogy a civil életbe kerülve milyen politikai megrendeléseket kellett teljesíteniük, milyen politikai elvárásoknak kellett megfelelniük az érvényesülésük érdekében.

Cserényi-Zsitnyányi Ildikó az előadását azzal zárta, hogy a kutatás tovább folytatódik. Szándékában áll az egykori ÁVH-sokról egy "arcképcsarnokot" is összeállítani.

Fotó: Fortepan / Hunyady József (A képen Berkesi András látható)