1953: tudományos konferencia a „fordulat évéről”
2023. október 25-én "1953 – Sztálin halott" címmel rendeztünk tudományos konferenciát Levéltárunkban.
Főigazgatónk, Cseh Gergő Bendegúz köszöntőjében a közművelődés mellett a szakmai tudományos programok fontosságára is felhívta a figyelmet. Cseh az egy-egy évszámhoz köthető konferenciasorozat (1949; 1961, 1962, 1963; 1971) apropójaként az egyes évekre vonatkozó, a Levéltár őrzésében található dossziék számának ismertetésével támasztotta alá: az 1953-as év a keletkeztetett iratmennyiség miatt is kiemelt figyelmet érdemel.
A konferencia első, Sztálin utolsó napjai, betegsége és halála című előadása a Szovjetunióban 1953-ban zajlott orvospereket, Sztálin kórtörténetét, agonizálását és halálának körülményeit mutatta be, melyek sok rejtélyt, tisztázatlan kérdést vetnek fel mai napig. Kolontári Attila (NEB) kiemelte: Sztálin halálának nyertesei a régi gárda tagjai (Berija, Hruscsov, Malenkov, Molotov) voltak, akikre az 1953. március 5-én bekövetkezett fordulópont nélkül valószínűleg koncepciós per várt volna.
Lönhárt Tamás (Babeș-Bolyai Tudományegyetem, Kolozsvár) Az üvegházon kívül. Kolozsvár, 1953. című előadásában az 1952-ben Marosvásárhely központtal létrejött Magyar Autonóm Tartományból kiszorult Kolozsvárt, az erdélyi magyar értelmiség küzdelmeit, stratégiáit, olykor tragédiáit mutatta be. Az előadás részletesen ismertette a Bolyai Egyetem tisztogatási ügyeit, és középpontba került a Korunk című folyóirat 1940-ig tartó életútja is. Lönhárt szerint 1953 a Korunk újraélesztésének reményteli éve volt, ám erre végül csak 1957-ben került sor.
1953 Kelet-Németország történetében nemcsak Sztálin halálát jelentette, hanem az 1953. június 16-ai keletnémet felkelést is, a kommunista rendszer elleni első népfelkelés évét. Szecsődi Attila (PPKE, doktorandusz) 1953 – Választóvonal. Kelet-német hatalmi harcok a Stasi-iratok tükrében című előadásában a berlini felkelést az állambiztonság szemszögéből mutatta be, azt a készülődő felkelést, amelyet az állambiztonság nem vett észre.
A szovjet hatalmi zóna egyes államainak vizsgálata után a konferencia második szekciójának előadói az 1953. július 4-ei fordulópontot elemezték. Krahulcsán Zsolt (ÁBTL) Az 1953. júliusi kormányprogram egy középkáder szemszögéből. Biszku Béla értékelései az „új szakaszról” című előadásában Biszku Béla Nagy Imre „új szakasz” politikájának híveként jelent meg. Az előadó kiemelte, hogy „1953-54-ben Biszku véletlenül jó oldalon állt és Nagy Imre új irányvonalának egyik védelmezőjévé vált”.
Nagymihály Zoltán (Retörki) „A fordulat éve?” Az 1953-as magyarországi változások megítélése az emigráció sajtójában címmel azt vizsgálta, hogy miként befolyásolta az 1953-as új irányvonal az emigrációs közgondolkodást meghatározó, Münchenben megjelenő Látóhatárt. Az előadó az emigrációs sajtó képviselőit három csoportba sorolta: bírálók, kételkedők, és 1953-ban lehetőséget látók.
Takács Tibor (ÁBTL) Direkt (re)akciók: tsz-ellenes cselekmények Nagy Imre beszéde után című előadásában egy történelmi pillanatot, Nagy Imre 1953. július 4-ei beszédét vizsgálta a paraszti társadalom szemszögéből. Az előadás Szabolcs-Szatmár-Bereg megyén keresztül, 10 ügyet vizsgálva mutatta be a július 4-én elhangzott kormányprogramra adott társadalmi reakciókat, a tsz-k feloszlatását, az egyéni gazdálkodáshoz való visszatérést, amely a munkáslét elleni lázadásként is értelmezhető.
A konferencia harmadik szekciójának előadásaiban az egyéni sorsokat mutatták be a résztvevők. Marschal Adrienn (Retörki) Elítéltsorsok – Csolnok című előadásában az 1953-ban meghirdetett amnesztia hatását internáltak életútján keresztül mutatta be. Vincze Xénia (Görög Intézet) Magyarországi görögök – 1953 című előadásában a görög emigránsoksorsát elevenítette fel. Fordulópontként értelmezte az 1953-as első repatriálást Görögországban, továbbá a szintén 1953-ban kezdődő Jugoszláviából Magyarországra történő családegyesítéseket.
Szekér Nóra (ÁBTL) Szövetségi kapitány „kiállítva”. Dietz Károly kitelepítése és 1953-as szabadulása címmel egy klasszikus középosztálybeli, ugyanakkor átlagosnak nem nevezhető egyéni sorstörténetet mutatott be. Az előadó 1953-at Dietz kálváriájának végpontként határozta meg.
A konferencia negyedik, egyben utolsó szekciójában a történészek és művészek ’50-es évekbeli küzdelmei rajzolódtak ki. Baráth Katalin (Szegedi Tudományegyetem) 150 db szendvics, 115 db dupla fekete, 20 liter ürmös: Magyar Történész Kongresszus, 1953. június 6-13. című előadásában az 1951 óta folyamatosan tervezett, és csak 1953-ra megvalósult Történész Kongresszust, a tudomány és ideológia összecsapásait mutatta be.
Szabó Noémi (Ferenczy Múzeumi Centrum, Szentendre) Művészet az árnyékban. Az autonóm művészet „túlélési” stratégiái a szocreál (1949-1954) időszakában címmel az ember, a művész és a szocreál küzdelmeit ismertette. Murai András (filmtörténész) Munkaverseny, osztályharc és történelmi szükségszerűség. A sematizmus utolsó éve a magyar filmgyártásban című előadásából megtudhattuk, hogy a Sztálin halálát követő politikai változásokra a magyar filmgyártás gyorsan reagált.
A konferenciát összefoglaló zárszóban Lengyel Eszter (ÁBTL) elmondta: Sztálin halála történelmi pillanat, fordulópont volt, de semmiképp sem végpont. A kommunista diktatúra embertelenségeinek enyhítése megkezdődött, de nem szűnt meg és a diktatúra végpontja még évtizedekig váratott magára.