Hírek

Keresett kifejezés:   iratok (összes találat: 63) Keresés törlése

2009. szeptember 18. Bemutatták a politikai rendőrség 1945-1946 közötti történetéről szóló könyvet

A politikai rendőrség 1945-1946 közötti történetét korabeli dokumentumokon keresztül tárgyaló könyv rávilágít többek között arra a személyi versengésre, amely az erőszakszervezet vezetésének megszerzéséért folyt - mondta a könyv bemutatóján M. Kiss Sándor történész, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanára Budapesten pénteken.

2008. november 28. Gyarmati György: felülreprezentált az értelmiségről szóló ügynöki jelentések kutatása

Az akták közötti számarányánál jóval nagyobb mértékben kutatják a történészek és az érdeklődők az értelmiségről és az egyházakról szóló ügynöki jelentéseket - mondta Gyarmati György, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának (ÁBTL) főigazgatója Budapesten pénteken.

2008. október 10. Kenedi-bizottság: 16 pontos javaslat a kormánynak a jelentésben

A Kenedi János vezette szakértői bizottság 16 pontos javaslatot készített a kormány számára - derült ki a Miniszterelnöki Hivatal honlapján pénteken nyilvánosságra hozott, több mint négyszáz oldalas jelentésből.

2008. szeptember 10. Bemutatták a Nagy Imre-per DVD-hangfelvételét

Bemutatták a Nagy Imre-per DVD-n megjelent hangfelvételét és szó szerinti leiratát szerdán Budapesten.

2003. október 12. Gyarmati György a titkosszolgálati levéltárról

Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára átvette a rendszerváltás előtti állambiztonsági szervek iratainak első, 1944-70 között keletkezett mintegy 400 folyóméternyi anyagát - mondta el Gyarmati György főigazgató az MTI érdeklődésére.

2003. október 12. Titkosszolgálati levéltár: a szabályozás

Magyarországon a korábbi törvény szerint minden rá vonatkozó, 1990 előtt keletkezett állambiztonsági adatot megismerhetett az érintett, a jelenlegi szabályozás szerint azonban csak a kizárólag vele kapcsolatba hozhatóakat.

... 3 4 5 6 7 ...