Hírek

Keresett kifejezés:   leveltar (összes találat: 155) Keresés törlése

2024. július 5. Pályáztatási hirdetmény informatikai eszközökre

Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára pályázatot írt ki a vagyonkezelésében lévő informatikai eszközök értékesítésére.

2017. február 23. Tanulmányok nem csak Korunk-belieknek: beszámoló egy könyvbemutatóról

Kovács Kis Gyöngy, az erdélyi Korunk című folyóirat és Komp-Press Kiadó főszerkesztője bevezetőjében bemutatta a Kolozsváron megjelenő folyóiratot, amelyben a kötet tanulmányainak többsége eredetileg megjelent. A fennállásának 90. évfordulóját tavaly ünneplő lap rendszeresen közöl történelmi tanulmányokat, gyakran tematikus összeállításokban. A legfrissebb, 2017. februári szám például az 1919-es év eseményeivel foglalkozik. A KOMP-PRESS KIADÓ évente átlagosan 6-10 könyvvel jelentkezik, történelemmel foglalkozó sorozatában többek között olyan szerzőkkel, mint Gyáni Gábor, Romsics Ignác, Szarka László, Tomka Béla, Hermann Róbert. E sorba illeszkedik Gyarmati György munkája, amelyet Kovács Kis Gyöngy maga szerkesztett, és így elfogultsággal, de jó szívvel ajánlott.

2017. június 1. Tudományos konferencia a diktatúrában működő Állami Egyházügyi Hivatal szerepéről

2017. április 5-6-án Mátraverebély-Szentkúton, a nemzeti kegyhelyen tudományos konferenciát tartottak „Állami Egyházügyi Hivatal története, működése és megnyilvánulásai” címmel.

2017. október 11. Beszámoló az Állambiztonság és ellenállás című konferenciáról

Konferenciánk célja az volt, hogy párbeszédet kezdeményezzen az ellenkultúra, kulturális ellenzékiség és az állambiztonság viszonyáról, annak ábrázolásáról és megőrzési módjairól a levéltár iratállományához kapcsolódva.

2017. október 25. Az elfojtott forradalom

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola és a Génius Jótékonysági Alapítvány KIÁLLÍTÁS- AZ ELFOJTOTT FORRADALOM. 1956 AZ UNGVÁRON ŐRZÖTT KGB DOKUMENTUMOK TÜKRÉBEN címmel rendez kiállítást a Történeti Levéltárban.

2017. december 15. Kádár jobbján Biszku, balján Fehér Lajos

A lendületes, dinamikus és helyenként szórakoztató könyvbemutatónak 2017. december 12-én adott helyett az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára.

... 22 23 24 25 26