Egy könyv a háborúról, a háború ellen

2024. október 1. Egy könyv a háborúról, a háború ellen

Hiánypótló szakkönyv jelent meg a Zrínyi Kiadó gondozásában: Ion Xenofontov moldovai történész professzor Az afganisztáni háború (1979–1989) című könyvét szeptember 25-én a szerző és a fordító, Bandi István, Levéltárunk tudományos kutatója jelenlétében mutattuk be.

A mű a szovjet–afgán háború világát tárja fel az érdeklődők számára, mégpedig "alulnézetből", azaz az odaküldött katonák szempontjából. A könyv a Moldovai Szovjet Szocialista Köztársaság veteránjainak visszaemlékezései alapján mutatja be azt az afganisztáni háborút. Az oral history szabályai szerint készített interjúk – közel 150, háborút megjárt moldovai veteránnal készített hangfelvétel – képezik a kötet tartalmi gerincét, olyan szempontokat tükrözve, amelyeket más tudományos kutatók nem elemeztek a szovjet–afgán háborúval kapcsolatban.

Köszöntőjében Cseh Gergő Bendegúz, Levéltárunk főigazgatója elmondta: „a Szovjetunió afgán háborúja nagyon beleillik a levéltár elmúlt egy-két évben követett tudományos irányvonalába. A levéltár ugyanis a konkrét titkosszolgálati működés bemutatásán vagy elemzésén túl az elmúlt időszakban komoly figyelmet fordít a korszak, tehát az 1990 előtti időszak nemzetközi eseményeire, geopolitikai, geostratégiai fejleményeire és folyamataira”. Hozzátette: „éppen egy éve, tavaly szeptemberben írtuk alá a Moldovai Köztársaság Levéltári Ügynökségével azt az együttműködést, amelynek keretében a két ország együttműködik a levéltári iratok feltárása és cseréje terén”. Az együttműködés eddig mindkét fél számára gyümölcsöző, hiszen a moldovai állami levéltárakban több ezer, Magyarország területéről elhurcolt állampolgárra vonatkozó iratanyagot sikerült feltárni.

Szőts Zoltán Oszkár, a Zrínyi Kiadó marketingmenedzsere beszédében kiemelte, hogy a most megjelent munka „olyan forrásfeldolgozást jelent, amely közvetlen tanulságokkal szolgálhat a külföldön szolgálatot teljesítő magyar katonák számára… E könyvben egy korábbi háború szereplőinek jellemrajzát követhetjük végig, akik intervenciós hadműveletben vettek részt, és családi gyökereik, képzettségük alapján próbáltak megfelelni egy idegen országban és kultúrában úgy, hogy egyszerre kellett megérteni saját szerepüket, ugyanakkor túlélni a háborút a számukra idegen és veszélyes környezetben, kultúrában”.

A köszöntők után a kötetet Ruszin Szendi Romulusz altábornagy, a Honvéd Vezérkar volt főnöke méltatta, aki szerint a könyv egy igazi időutazás, amelyben „a tudományos igényesség nem ment az olvasmányosság rovására”. A könyv mindenkinek ajánlott, akit érdekel a történelem, és mindenkinek, aki tanulni szeretne a múlt hibáiból. Ez eddig nem sikerült: a 2001 utáni háború során ugyanis „sikerült újra elkövetni ugyanott és ugyanazokat a hibákat”. A könyv ezért egy „tökéletes keresztmetszet, hogy mi az, amit lehetne ott jól csinálni, és mi az, amivel ne próbálkozzunk soha többet”. Romulusz szerint a könyv felhívja a figyelmet arra is, hogy a nagy erőszakszervezetek milyen kihívásokkal küszködhetnek. „A könyv fontos üzenete, hogy a hatalmi arroganciának nem mindig van igaza. Ami Moszkvában jó ötletnek tűnik, nem biztos, hogy a terepen is megvalósítható. Nem igaz, hogy nem kell meghallgatni azok véleményét, akik a nap végén végrehajtanak, mert aki a nap végén berúgja az ajtót, az a katona” – emelte ki az altábornagy. "Semmilyen szervezet nem alázhatja meg tagjait emberi mivoltukban" – mondta el, mert szerinte nem lehet olyan magasztos cél, ami ezt eltűri. „A nap végén emberi sorsokon múlik, hogy az adott szervezet sikeres lesz-e vagy nem”. Az emberiség sajnos semmit nem tanul a történelemből – zárta beszédét a Honvéd Vezérkar volt főnöke.

A kötet szerzője, Ion Xenofontov elmondta, hogy a könyv megírása nagyjából annyi időbe telt, amennyi ideig a háború tartott, azaz közel egy évtizedig, és alapjául 2006-ban megvédett doktori disszertációja szolgált. Elmondása alapján a háborúval kapcsolatban döbbenetesen hiányoznak a források, hiszen ezek java része Moszkvában található, és bár egy részüket már publikálták, de mindenképp szükség volt az alternatív narratívák feltárására. Így kerültek képbe az egykor a háborúban harcoló katonák, ám a megszólalók először egyáltalán nem akartak beszélni a velük egykor történtekről. A Moldáv Szovjet Szocialista Köztársaság részéről 12 500 katona szolgált Afganisztánban: közülük a szerző nagyjából 120 emberrel tudott beszélgetni, illetve olyan hozzátartozókkal, akik szeretteiket veszítették el. „A kötetben a visszaemlékezések két részre oszthatók” – emelte ki a professzor: az egyik a romantikus elképzelés, amely szerint nemzetközi misszióba indulnak, hogy a déli határokat megvédjék, a második időszak pedig a posztromantikus, amikor elkezdtek hazaérkezni a cinkkoporsók. „Nem egy háborút mutat be a könyv, hanem harcokat: a másik civilizáció megismeréséért vívott harcot, a természettel vívott harcot, az afgán társadalommal és az ottani valósággal vívott harcot” – emelte ki.

A kutatások során arra is fény derült, hogy „akik Afganisztánban harcoltak, „afgán szindrómában” szenvednek és az „örök harcos” képében tetszelegnek. Közülük a 2001. szeptember 11-i támadás után sokan érezték úgy, hogy újra menniük kell Afganisztánba, hívja őket a kötelesség, ez a harc és háború az ő igazi otthonuk”. Xenofontov szerint „a háború tönkreteszi az embert, és nem csak azokat, akik harcoltak, hanem az egész népet. 1973-ban űzték el a királyt, azóta folyamatos háborúban él az ország. A könyv erről a háborúról szól, a háború ellen”.

A beszédek után a kötet fordítója, Bandi István beszélt a moldovai levéltári kutatásokról és a tudományos együttműködés fontosságáról, illetve megköszönte a kötet létrejöttében szerepet játszó szervezetek és személyek közreműködését. Zárszavában Oleg Tulea, a Moldovai Köztársaság magyarországi nagykövete az államközi és intézményközi együttműködéseket méltatta, hiszen szerinte „a két ország közti kulturális együttműködés az, ami igazán tartalmat ad az államközi kapcsolatoknak”.