Miért nem nyilvánosak az ügynökakták?
Takács Tibor legújabb, a Jaffa Kiadó és az ÁBTL gondozásában megjelent könyve részben a „nem”-ről és a „nyilvános”-ról, részben az „ügynökökről”, azaz az állambiztonsági hálózatról, részben pedig az „aktákról”, azaz az állambiztonsági iratokról szól. Legfőképpen persze utóbbi kettőről: az ügynökhálózat szervezéséről, felépítéséről és működéséről, illetve arról, hogy mi tudható meg mindezekről a fennmaradt iratokból.
Hogyan és miért akartak beszervezni az ötvenes évek közepén egy kisvárosi zenetanárnőt? Mivel próbáltak rávenni az együttműködésre egy vidéki gyermekgyógyászt, és az illető miként igyekezett kibújni ez alól? Milyen szerepük volt az 1956 utáni megtorlásban az ügynököknek, informátoroknak, besúgóknak, akik között akadtak olyanok, akiket zsarolással szerveztek be, de olyanok is, akik önként jelentkeztek, és még kitalációkkal is traktálták a tartótiszteket, csak hogy jó pontokat szerezzenek? Mi is volt az a bizonyos K-lakás? És végül mikor, milyen körülmények között és miatt kellett felszámolni a hosszú évtizedeken át fáradságosan és gondosan építgetett ügynökhálózatot?
A rendszerváltás óta eltelt több mint harminc évben sokszor törtek ki késhegyig menő viták, olykor botrányok a kérdés miatt, hogy valóban nyilvánosak-e az „ügynökakták”, valóban kutathatók-e a Rákosi- és a Kádár-korszak állambiztonságának iratai. Bármit gondolnak is a történészek, szakemberek, a közvélemény szerint a válasz egyértelmű „nem”.
Takács Tibor ezt a nagyközönség előtt részben még mindig feltáratlan állambiztonsági múltat mutatja be tudományos igénnyel, ám közérthető formában. Könyvében megvizsgálja, milyen kép él a köztudatban a politikai rendőrségről és annak tagjairól, szemlélteti, hogyan épült fel és működött az ügynökhálózat az 1945-tól 1990-ig terjedő időszakban, és részletes esettanulmányokban, konkrét emberi sorsokon keresztül hozza közelebb az olvasóhoz a kort és szereplőit.
