Mágnesszalagok

A mágnesszalagok történetéről

1990 januárjában három állambiztonsági vonatkozású adattárat (G-, H-, K-adattár) mentettek ki korabeli számítógépes adathordozókra, vagyis mágnesszalagokra, ezeket egészen 2017-ig a Nemzetbiztonsági Hivatal, illetve jogutódja, az Alkotmányvédelmi Hivatal őrizte, ekkor kerültek a Levéltárba. Az évek során több munkabizottság is foglalkozott a mágnesszalagok adattartalmának lementésével, tisztításával és a mai számítógépes rendszerek számára való olvashatóvá tételével.

A mágnesszalagok létére először az 1995-ben létrehozott Iratfeltáró Bizottság hívta fel a nyilvánosság figyelmét, majd az állambiztonsági iratok átadása teljesítésének értékelésére 2007-ben felállított Szakértői Bizottság jelentése foglalta össze a diktatúra állambiztonságának számítógépes nyilvántartási rendszereiről akkor tudottakat. Ezt követően 2009-ben jött létre az ún. első mágnesszalag-bizottság, amely a szalagokon talált adatállományokat informatikus szakértők bevonásával lementette, és a helyreállítást követően a jelenlegi számítógépes rendszerekkel részben olvashatóvá tette. A második mágnesszalag-bizottság pedig a lementett adatállományok közül az ún. „H” (hálózati) adattárnak papírra nyomtatását végezte el.

A szalagok adattartalmának vizsgálatáról

A Nemzeti Emlékezet Bizottsága (NEB) és az ÁBTL szakemberei 2015 és 2017 között vizsgálták meg az akkor az Alkotmányvédelmi Hivatalban (AH) – azóta már a Levéltárban - őrzött 18, titkos minősítésű mágnesszalagot, és azokról egy kimerítő jelentést állítottak össze. A jelentésből kiderül, hogy a Belügyminisztérium már az 1950-es évek végén megkezdte a hagyományos papíralapú nyilvántartási rendszereinek – a kor technikai színvonalán történő − gépi feldolgozását. E korai kezdeményezések számítógépesítése nyomán jött létre az ún. Titán-terv keretében az 1970-es években az ún. Egységes Gépi Prioráló Rendszer (EGPR), a belügy legnagyobb integrált informatikai rendszere. Az EGPR azonban a korábbi kutatói feltételezésekkel szemben nem a hagyományos, papíralapú nyilvántartások teljes, részletes információs bázisát tartalmazta, hanem csupán a lekérdezésekhez (prioráláshoz) és a papíralapú iratok fellelhetőségéhez szükséges, jóval szűkebb körű alapadatokat.
 
Az EGPR rendszerében 14 önálló adattárat alakítottak ki, és egyaránt tartalmazott bűnügyi, igazgatásrendészeti, valamint állambiztonsági adatbázisokat az ABC betűivel jelölve „A”-tól „T”-ig. A 18 mágnesszalagon ebből az EGPR három állambiztonsági adattárának („G”, „H”, „K”) ún. törzsállományai és gyűjtőállományai, valamint a róluk készült két-két biztonsági másolat találhatók. A „G” adattár az ún. operatív nyilvántartást, a „H” adattár az ún. hálózati nyilvántartást, a „K” adattár a Központi Kémelhárítási Adattár nyilvántartását tartalmazza.

A munkacsoport a vizsgálat eredményéből, az adatok elemzéséből a következő következtetéseket vonta le:

• a mágnesszalagokon lévő nyilvántartások adatainak helyreállítását követően az olvashatóvá tétel csak részlegesen sikerült, így ezek jelenlegi ismereteink szerint nem feltétlenül teszik lehetővé az egyes személyek minden kétséget kizáró azonosítását;
• a jelzett adategyüttesek információtartalma és a Történeti Levéltár által kezelt iratok adattartalma részben átfedi, részben kiegészíti egymást; az adatok egy része olyan, amelynek nyilvánosságra hozatala nem sértene közérdeket, és ezek papíralapú formájának jelentős része a Történeti Levéltár kezelésében van, és évek óta hozzáférhető;
• az AH informatikusai szerint a „G” jelű nyilvántartás 83 694, a „H” jelű 58 708, a „K” jelű adattár pedig 4896 rekordot tartalmaz;
• a „K” jelű adattár nem feltétlenül adattartalmának mindenkori minősége okán, hanem azért védendő titokvédelmi eszközökkel, mert a nyilvántartottak körének mostani nyilvánosságra hozatala nem csak nemzetbiztonsági, hanem külügyi vagy nemzetközi kapcsolatokat érintően is káros lehetne;
• a nyilvántartások teljes köre maradandó értékű adatokat tartalmaz.

A vizsgálat során kiderült, hogy a mágnesszalagokról lementett adathalmaz strukturálatlan, „ömlesztett” adatfolyam, amelyben nehéz keresni. Az adatsorok olvasható szövegrészekből és kódolt karaktersorozatokból állnak. A kódolt karakterek elsősorban dátum típusú adatokat rejtenek, bizonyos adatmezők pedig kódtábla alapján történő adatbevitelre utalnak. Ezek megfejtése eddig csak részben bizonyult sikeresnek. Fontos megjegyezni, hogy a dátum típusú mezők dekódolása nem volt sikeres, így a személyazonosításhoz szükséges születési dátumok például nem olvashatók.
 
Az állambiztonsági mágnesszalagokon megőrzött H-adattár esetében kiderült, hogy az nem csak ügynökneveket tartalmaz, így részben több, részben kevesebb mint egy ügynöklista.  A hálózati nyilvántartáshoz hasonlóan a „H” jelű adattár is tartalmaz adatokat a sikeresen beszervezett hálózati személyekről (köztük az ügynökökről is), de vannak például titkos lakásokra vonatkozó információk is. E mellett azonban olyan személyek is szerepelnek az adattárban, akiknek a beszervezése sikertelen volt. A szalagon a hálózati személyek olyan kapcsolatai is megtalálhatóak, akiket az állambiztonság megfigyelt, vagy fontosnak ítélt.

A szalag adatállománya több szempontból sem teljes, mivel az 1970-es években már meghalt vagy kizárt személyeket eleve fel sem vették a rendszerbe, ráadásul a nyilvántartást 1990-ig rendszeresen módosították, hol hozzáírtak, hol töröltek belőle adatokat. Az adattárnak nem volt része az MNVK2. és a BM III/I. (Hírszerzés) Csoportfőnökség hálózati nyilvántartása.

A „H” jelű adattár így nem tekinthető teljes, az egész korszakot felölelő hálózati nyilvántartásnak, sokkal inkább egy 1990. január közepéig folyamatosan „korrigált”, módosított számítógépes adatállománynak. A mágnesszalagon rögzített adattartalmak és az ÁBTL által őrzött dokumentumok összevetésével kitűnik, hogy mindkét rendszer hiányos, viszont adattartalmuk egymást kiegészítheti, korrigálja és magyarázza. A különböző forrástípusok összevetése adhat teljesebb képet a korabeli állambiztonsági nyilvántartás működéséről, illetve a hálózati és megfigyelt személyek köréről.

Az eredeti mágnesszalagokat a Levéltár 2017-ben kapta meg, az ezeken szereplő nem minősített adatok azóta az ÁBTL-ben kutathatóak.