Áldokumentumfilm az álhírek és a propaganda ellen

Talán elsősorban a nyersanyagok felől érdemes kezdeni – indították a beszélgetést a résztvevők a forradalom képi dokumentációjának elemzésével. Rainer M. János szerint „a forradalomról jó néhány óra mozgókép maradt fenn, amelyeket ma már alig elképzelhető körülmények közt készítettek, a felvevőgépek ugyanis hang nélkül dolgoztak… Nagyon-nagyon kevés … néhány szavas beszéd az, ami eredeti hanggal készült”. A felvételeket részben hivatásos operatőrök készítették, akik soha nem voltak harcok közelében, „az a néhány harci felvétel, amit egyébként mindkét film felhasznált, jelentős része beállított jelenet, utólagos konstrukció… Ezzel együtt ezek elképzelhetetlen, felbecsülhetetlen értékű dokumentumok, mert mégis van mozgókép. Ma, amikor online ott vagyunk minden világeseménynél, ezt nagyon nehéz elképzelni”.

Nagyon sok amatőr filmfelvétel is készült, amelyek többsége 1989 után került elő. „Ezek legtöbbször nagyjából hasonlóan készültek, mint a hivatásosoké, amikor … a mai katasztrófaturistákhoz hasonlóan az emberek végig járták a harcoktól leginkább sújtott városnegyedeket, útkereszteződéseket, főutakat, és lefilmezték, amit láttak” – tette hozzá Rainer. Emellett működött a hivatalos híradó is, például megörökítették a szovjet katonákkal folytatott, csapatkivonási tanácskozást is.

A felvételek egy részét a szovjet csapatok lefoglalták és Krahulcsán Zsolt elmondása alapján „az említett filmfelvételek, hasonlóképpen a fotófelvételekhez a politikai rendőrség kezébe kerülve bizonyítékként szolgáltak a vizsgálati eljárások során. Tehát a fotókon, illetve a filmfelvételeken felismerhető résztvevőket a lassan újra felálló politikai rendőrség munkatársai megpróbálták beazonosítani, sajnos sok esetben sikerrel, és ezzel később bizonyítékként szolgáltak az eljárás során”. Később a nyugati sajtóban megjelenő felvételeket épp ezért próbálták felismerhetetlenné tenni, azaz, hogy ne szolgálhasson hazai büntetőeljárások bizonyítékául.

Ez köszön vissza az Így történtben is, ahol a kádári megtorló propaganda üzenetét sugallva „a filmkészítők a vágástechnikával próbáltak olyan tematikát átadni, hogy itt valóban az ellenforradalom fékevesztett tombolása és a lincselések és a kegyetlen terror uralta az egész októbertől novemberig az eseményeket”. Érdekesség, hogy a Németországba kikerült, hasonló kópiákból egy teljesen más üzenetet sugalló, Magyarország lángokban című film készülhetett.

Rainer M János az Így történtet bemutatva kiemelte: Kolonics Ilona egy állítást tesz, ahogy már a cím is az. „Van egy politikai tézis, hogy 1956 története az egy jó szándékú mozgalom, ami azonban az első pillanattól kezdve eltorzult, majd levetette álarcát, demaszkírozta magát, és felsejlett, félelmetes, vértől csöpögő vicsorgó képe”. A film egyben az 1956. decemberi MSZMP KB határozat állításait mutatja meg mozgóképes formában. „A párthatározat… pártnyelven elmondott egy történetet. Itt megszületett egy olyan történet, amit … mindenki össze tudott rakni két dologgal: mit látott akkor, vagy mit vélt látni, meg az akkori érzéseivel is azt mondta, hogy … íme, hát ez történt, és ott van a korabeli felvétel. Igen, persze, ez célba talált, és ... egy elhihető történet volt”.

A Nemzeti Trip rendezője, Halmos Ádám ezután a film készítésének miértéjére vonatkozó kérdésre mesélte el, hogy a Kádár-kor történetei és az azokban rejlő kettősség gyerekkora óta jelen volt a mindennapjaiban. „Az a jó, hogyha az ember áldokumentumfilmet készít itthon, akkor mindenképp bekerül a kánonba, mert olyan kevés van belőle… Volt ez a legvidámabb barakk, és ezüst tálcán kínálta nekünk Kádár János, meg itt az egész három évtizede, a lehetőséget, hogy ezt ki kell figurázni, meg ezzel kell valamit kezdeni… Őrület volt így felfedezni egy kort”.

Egyrészt a nosztalgia, másrészt a tagadás történetei hálózzák be az egészet. „Nagyon érdekelt, hogy '56. október 23-án ott volt egy forradalom, … és hogy lehet az, hogy fél év után, május elsején … ennyi ember volt ott a Hősök terén, és hogy történt ez, hogy így ebből a fekete-fehér forrongásból, meg forradalomból átmentünk ilyen boldog emberekbe, és hogy hogy lehetett kicserélni ilyen gyorsan az emberek gondolkodását… Ez egy jelzés is volt a Nyugat számára, hogy itt most már minden színes, … most már minden jó, … Kádár be mer menni az emberek közé” – tette hozzá a film rendezője.

Ehhez adódott a konteókban egyébként is sokszor előkerülő, „valamit biztos belekevertek az ivóvízbe” történet. „Jó lenne egy ilyen kísérletet végezni, hogy én adok erre egy magyarázatot, amit nyilván senki sem fog elhinni, de talán emiatt majd mindenki megkeresi a saját magyarázatát”. Halmos a film készítése közben jött rá arra is, hogy „nem lehet olyan hülyeséget mondani, olyan hülyeséget kitalálni, amit az ember ne hinne el, ha ezek az archív felvételek teljesen más köntösbe vannak rakva”. Ehhez már csak egy hiteles megszólaló kellett, aki Rainer M. János lett a filmben, és akinek a megjelenése egyből hihetővé tette a manipulált történetet és a színészek játékát.

Az áldokumentumfilmek műfajával kapcsolatban elhangzott, hogy viszonylag új filmekről beszélhetünk, ilyen volt a jugoszláv űrprogramról szóló „Houston, van egy kis gondunk”, a kommunizmus világuralmi képteleségét megjelenítő „Az igazi Mao”, a hip-hop erdélyi gyökereit kutató „Lopott ritmus”, vagy épp az „Olajfalók”, és Dominique Noguez „Lenin Dada” című könyve. Ezekben a valós elemek mellett sok képteleség és légből kapott információ elfér, a Nemzeti Trip esetében is ilyen az elején szereplő Marcus Aurelius idézet, aminek nem sok köze van az egykori uralkodóhoz. Ezen filmek lételeme a bemutatás közege. hiszen minden vetítés „egy kísérlet, hogy mennyire hihető ez a sztori”.

Az áldokumentumfilm feladata igazából az, hogy kritikus gondolkodásra késztessen – emelte ki Halmos, és ez az, ami megkülönbözteti a propagandától és az álhírektől. Az archív felvételeket ugyanis mindenki ismeri, és ezeknek van egyfajta kontextusa is, de ha egy egész más történet hátterévé válnak, akkor az rögtön egész más gondolkodásra késztet. „Az áldokumentumfilmben a történet mindig másodlagos, az a lényeg, hogy így megtanítsa a nézőit, hogy nem kell mindent elhinni”.

Persze voltak, akik így is elhitték a történetet. „Volt egy komment a Facebookon, hogy milyen szemetek, hát persze, hogy megtörtént, de csinálnak róla egy áldokumentumfilmet, hogy azt higgyük, hogy nem történt meg, és ezzel próbálják leplezni a valóságot, hogy tényleg megtörtént”.

Krahulcsán Zsolt ehhez azt tette hozzá, hogy az 1957-es május elsejéhez a konszolidált jólét ígérete maga LSD-ként hatott. Az 1956 októberét követő hónapok keserve és nyomorúsága, a terror, a megtorlások, a nélkülözések és a hideg tél után – amikor tényleg elég komoly ellátási nehézségek is voltak -, a tavasz felüdülésként hatott, és egy idő után lehetett érezni, hogy a gazdaság is működik.  Bár elindultak a megtorlások, ezek azonban nem voltak annyira szem előtt, mint 1956 előtt, egyelőre a színfalak mögött zajlott. „Tehát itt is van egyfajta kettős valóság, ami a színfalak mögött a Belügyminisztérium és a Gyorskocsi utcában zajlik, és a propagandában a termelési eredmények, a jobb életszínvonal ígérete. Tehát lehetett egyfajta bizakodó hangulat, … elmúlt a félelem, ki lehetett menni az utcára… És tulajdonképpen az, hogy május elsején ki lehetett menni szabadon, beköltözni ünneplőbe, minden bizonnyal sokaknak ez őszinte felüdülést és pozitív élményt jelenthetett, függetlenül attól, hogy most Kádár, vagy nem Kádár”.

Rainer M. János ezt azzal egészítette ki, hogy „az erőltetett, durva, voluntarista társadalomátalakításnak … rengeteg kárvallottja volt, rengetegen szenvedtek súlyos sérelmeket, életre szólót is, de voltak haszonélvezői... Sok százezer ember ennek haszonélvezője volt. Aki, ha bármilyen szerény mértékben is, de ennek tulajdoníthatta az előrelépését, és a Rákosi-korszakban is lehetett előre lépni. El lehetett nyerni privilégiumokat. Nagyon szerénynek tűnnek, de ez akkor is létezett… És ezek nagyon sokan voltak, nagyon sokan tulajdoníthatták a sorsuk változását ennek, és ezek az emberek a forradalom idején igenis féltek… Félhettek attól, hogy szerény előnyeiket elvesztik, mert rendszerváltás lesz Magyarországon.

Május elsején azért mentek ki, meg azért léptek vissza már addigra lassan a Magyar Szocialista Munkáspártba, mert azért kivártak nyilván egy-két hónapot, hogy hogy alakulnak a dolgok, hogy akkor most ennek vége. Most ez az ő számukra valóban egy konszolidációt jelentett, amihez hozzátartozik a május elsejei rituálé, csak most nem felvonulás van és sör virsli hanem most egy politikai nagygyűlés, ahol most az új főnököt meg lehet hallgatni”.

„Minden ilyen kísérlet, az Ádám kísérlete is, megmutatja a fogékonyságunkat mindenfajta konteóra, egyszerű magyarázatra arra, hogy szeretjük magunkat még okosabbnak tartani, mint a valóság, meg főleg a másik ember” – zárták a beszélgetést a résztvevők.