A Kesztölci (külön) Köztársaság - egy 1956-os vidéki mikrotörténet
Göncz Balázs memrég feltárt dokumentumok alapján ismerteti a faluban történt forradalmi eseményeket, azok előzményeit, a köztársaság megdöntését, valamint a „köztársasági elnök” 1963-ig tartó különös bujkálását.
Kesztölc ― az esztergomi érsek egykori bortermelő birtoka ―, egy eldugott kis zsák-bányászfalu a Pilis lábánál, amit az átlagember legfeljebb az 1980-as évek tapéta-reklámjából ismer. A falu az 1956-os forradalom idején egészen különös utat járt be, amit a forradalom utáni pártsajtó gúnyos cikkeiben próbált nevetségessé tenni, megalázva a nagyon is talpraesett kesztölci bányászokat. A településnek zömében szlovák lakossága volt, akik közül sokan az 1920-as és 1930-as években Franciaországban próbáltak bányász-szerencsét, ahol már korán megismerkedtek a szociáldemokráciával, a szakszervezeti mozgalommal, s ezen ideológiával „megfertőzve” tértek vissza a Horthy-kori Magyarországra.
Így Kesztölc azon ritka települések közé tartozott, amelynek lakossága 1945-ben őszinte lelkesedéssel várta a szovjeteket, hogy aztán annál nagyobbat csalódjon: 1946-47-ben a szlovák―magyar „lakosságcsere” során sok család kivándorolt a Felvidékre, majd 1952-ben egy demokrácia-ellenes szervezkedést leplezett le itt az ÁVH, aminek több kesztölci is áldozatul esett. Talán innen eredeztethető a település későbbi külön útja is. 1956-ban hamar előkerültek a fegyverek, a robbanóanyag, s a falu rendkívüli gyorsasággal leszámolt a csalódást okozó kommunista vezetéssel, s kikiáltották a saját köztársaságukat. A forradalom során az elzárt zsáktelepülés külön életet élt: elnököt választottak, rendeleteket hoztak, rekviráltak, pálinkát főzettek, harckocsit szereztek be, és berendezkedtek a „körkörös” védelemre. Nem meglepő módon emiatt az újjászerveződő hatalom csak december közepére tudott leszámolni a „külön utas” bányászfaluval.
Fotó: Fortepan / Fortepan
