Hírek

Keresett kifejezés:   1945 (összes találat: 27) Keresés törlése

2017. június 15. A történeti levéltárba kerülhetnek a titkosszolgálati szalagok

Az Országgyűlés csütörtöki döntése értelmében az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárába (ÁBTL) kerülhetnek a rendszerváltás előtt működött állambiztonsági szolgálatoknál keletkezett titkosszolgálati mágnesszalagok, valamint a rendszerváltás utáni nemzetbiztonsági szolgálatoknál keletkezett, minősített adattartalmat rögzítő, maradandó értékű iratok.

2012. október 4. Lezsák Sándor: anyagilag is meg kell becsülni a történeti levéltárat

Lezsák Sándor szerint az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának (ÁBTL) a költségvetésében is meg kell jelennie az intézmény megbecsülésének, s ezért a mostani kétharmados parlamenti többségnek is mindent meg kell tennie.

2012. március 12. Ügynökkérdéssel és a pártállami rendszerrel foglalkozó könyveket mutattak be az ÁBTL-ben

Ügynökkérdéssel és a pártállami rendszerrel foglalkozó könyveket mutattak be hétfőn az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában (ÁBTL) Budapesten. A kötetek egyebek mellett az egypártrendszer állambiztonsága feltárásának jelenlegi helyzetéről, a jezsuita rend 1945 és 1965 közötti történetéről és a nyolcvanas évek közéleti fotótémáiról szólnak.

2011. november 14. Megjelent Gyarmati György Rákosi-rendszerről szóló könyve

Megjelent Gyarmati Györgynek, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) főigazgatójának A Rákosi-korszak című könyve, amelyet Romsics Ignác akadémikus mutatott be hétfőn Budapesten.

2009. szeptember 18. Bemutatták a politikai rendőrség 1945-1946 közötti történetéről szóló könyvet

A politikai rendőrség 1945-1946 közötti történetét korabeli dokumentumokon keresztül tárgyaló könyv rávilágít többek között arra a személyi versengésre, amely az erőszakszervezet vezetésének megszerzéséért folyt - mondta a könyv bemutatóján M. Kiss Sándor történész, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanára Budapesten pénteken.

2004. június 30. Erősödik az állambiztonsági levéltár szakmaisága

Erősödik az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának szakmaisága, közelít afelé, hogy levéltári feladatokat ellátó tudományos intézménnyé váljon - mondta az Magyar Országos Levéltár főigazgatója szerdán Budapesten.

1 2 3 4 ...