hun
engNapi Operatív Információs Jelentések
Mezei Katinka a belső ellenzékről, Párizsból
BELÜGYMINISZTÉRIUM
III/I-2. Osztály
Szigorúan titkos!
Különösen fontos!
MÉSZÁROS BÉLÁNÉ r. alezredes elvtársnőnek
a BM III/III-B. Önálló Alosztályának vezetője
Budapest
Tárgy: A belső ellenzék elleni intézkedések Magyarországon
FELJEGYZÉS
"A Quotidien 1984. június 27-i száma Mezei Katinka cikkét közli arról, hogy Magyarországon fokozódik az ellenzékiekkel szembeni intézkedések száma."
A Quotidien 1984. június 27-i száma Mezei Katinka cikkét közli arról, hogy Magyarországon fokozódik az ellenzékiekkel szembeni intézkedések száma. A cikk szerint néhány hét óta - bár finomabb módszerekkel - de Magyarország is felzárkózik a többi szocialista ország mellé egyre határozottabb intézkedéseket hozva az ellenzékiek ellen. A cikk példaként említi a szamizdat butik bezárását, Csoóri Sándor és Fényi Tibor ausztriai kiutazási engedélyének megtagadását, Demszky Gábor ítéletének megerősítését, egyes pop-együttesek ellenzéki tagjainak elítélését. Megemlíti még Krassó György közgazdász június 8-i és 13-i kihallgatását is, amely nevezettnek januárban a Hírmondónak Nagy Imre kivégzésről adott interjúja miatt történt. Az interjú - Mezei közlése szerint - a közelmúltban a Nyugaton megjelenő magyar és lengyel lapokban nyilvánosságra került.
/A napi operatív tájékoztatóban jelentettük./
Budapest, 1984. június 29.
Csordás László r. ezredes osztályvezető
ÁBTL - 3.2.5. - 0-8-430/2
A jelentésben szereplő Mezei Katinka (1947-2020) újságírónőről Dalos György így írt egy visszaemlékezésében:
"Katinka is elment, Mezei Katinka, akivel, nem sokkal Bécsbe költözésem után, 1987 őszén ismerkedtem meg. Akkor már évek régóta az AFP kelet-európai tudósítójaként dolgozott, s mellékesen cikkeket írt a Libérationnakés a Deutsche Wellének.
Gazdag és tekintélyes zsidó család sarjaként született — nagyapja, Mezei Mór főrendiházi tag volt, egyebekben a Hatvany famíliával álltak közeli rokonságban. A háborút rejtőzködve vészelték át, a kommunizmust nem volt kedvük megvárni — 1947-ben, Katinka születésének évében disszidáltak. Lányukat tizenegy éves korában előkelő francia internátusba adták, így azután a francia lett Katinka majdnem anyanyelve, még német és magyar beszédén is átszüremlett a gall akcentus.
A nyolcvanas évek elején szoros kapcsolatba került a magyar demokratikus ellenzékkel, és sok akkori eseményről, a monori találkozóról, az alternatív Kulturális Fórumról, az MDF megalakulásáról, a nagymarosi vízlépcső és a romániai falurombolás elleni tiltakozásról az elsők között tudósított. Minél közelebb került Magyarország a nagy sorsfordulóhoz, annál erősebb lett Katinkában a szülőhazájához való kötődés, és mivel azokban az években engem is állandó izgatottságban tartottak a hazai hírek, rendszeresen, olykor naponta cseréltük ki benyomásainkat. Friss hírekért bejártam hozzá az AFP bécsi irodájába, ahol fogni lehetett a budapesti televízió adásait. Együtt láttuk azt a lélegzetelállító képsort, amelyben Rangos Katalin a 301-es parcellánál állva kérdezte az Igazságügyi Minisztérium hivatalnokát, hogy hol kaparták el Nagy Imre és társai tetemét, mire az jobb lábával kétszer a földre dobbantva válaszolta: „Itt.”
1989 decemberében Katinkát az AFP Romániába küldte, hogy a helyszínről kövesse az ottani eseményeket. Egy hetet töltött Bukarest utcáin, ügyet sem vetve a körülötte él-elsüvítő golyókra. Azután Kolozsváron keresztül érkezett Budapestre — ott volt az AFP legközelebbi elérhető telexgépe.
Egyidejűleg a magyar azonosság mellett a zsidó identitás is felerősödött benne, jóllehet rég kikeresztelkedett és asszimilált néhai apja leginkább ettől próbálta őt távol tartani. Az azonosulást osztrák aktualitás gyorsította: a Waldheim-ügy. A volt ENSZ-főtitkár, majd osztrák államelnök emlékirataiban elhallgatta háborús bűnökben, így zsidók kiirtásában betöltött szerepét, s ezzel országát súlyos politikai válságba, Mezei Katinkát pedig sokkos idegállapotba sodorta. Ebben a drámában egy félreértés is közrejátszott. Waldheim múltja kapcsán az osztrák média gyakran emlegette a Visegrad helyszínt, a szerb—bosnyák határövezetben található községet, ahol a későbbi államfő főhadnagyi rangban szolgált. Katinka tévesen a magyar Visegrádra asszociált, ahonnan 1944-ben a Mezei család számos tagját deportálták.
Törékenynek látszó, bár valójában erős, kedves, rendkívül művelt és jó humorú nő volt. Gyakran ültünk kávézgatva a szüleitől reá maradt bérlakás halljában — körülöttünk az apa gazdag magyar és német könyvtára, egy teljes polcot azonban Katinka szerzeménye, a Gallimard Pléiade sorozata töltött meg. Többnyire hozzánk társult Timmy kutya, akit Katinka családtagként kezelt. Szerette az állatokat, a Práterben lovat is tartott, és rendszeresen kijárt hozzá, mint valami távol lévő, de közel álló jó ismerőshöz.
Újságírói munkája és kommunikációs tehetsége révén úgyszólván „mindenkit” ismert, és őt is „mindenki” ismerte. Mégis alapvetően magányos volt és maradt, talán nemcsak szerencsétlenül alakult magánélete miatt, hanem a gyerekkori internátusban reá szakadt egyedüllét folytatásaként is.
Nyugdíjaztatása után a magány évről évre fokozódott, betegségekkel párosult és halálával vált teljessé. Nekrológot akartam írni róla, ám sem az osztrák sajtó, sem az AFP nem reagált megkeresésemre. Különösen igazságtalan a sors: valakinek, aki valaha naponta küldött szét híreket a világba, híre sem maradt."
Mozgó Világ 2021 / 1. szám / Hónapló / Dalos György: Gyöngyhalászat
Szőcs Géza említi még egy interjújában Mezei Katinkát, ő úgy hallotta, hogy MOSZAD ügynök volt.
Galéria
Mezei Katinka a belső ellenzékről, Párizsból
