Hírek
Keresett kifejezés: politika (összes találat: 64) Keresés törlése
Kovács Kis Gyöngy, az erdélyi Korunk című folyóirat és Komp-Press Kiadó főszerkesztője bevezetőjében bemutatta a Kolozsváron megjelenő folyóiratot, amelyben a kötet tanulmányainak többsége eredetileg megjelent. A fennállásának 90. évfordulóját tavaly ünneplő lap rendszeresen közöl történelmi tanulmányokat, gyakran tematikus összeállításokban. A legfrissebb, 2017. februári szám például az 1919-es év eseményeivel foglalkozik. A KOMP-PRESS KIADÓ évente átlagosan 6-10 könyvvel jelentkezik, történelemmel foglalkozó sorozatában többek között olyan szerzőkkel, mint Gyáni Gábor, Romsics Ignác, Szarka László, Tomka Béla, Hermann Róbert. E sorba illeszkedik Gyarmati György munkája, amelyet Kovács Kis Gyöngy maga szerkesztett, és így elfogultsággal, de jó szívvel ajánlott.
2017. április 5-6-án Mátraverebély-Szentkúton, a nemzeti kegyhelyen tudományos konferenciát tartottak „Állami Egyházügyi Hivatal története, működése és megnyilvánulásai” címmel.
A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola és a Génius Jótékonysági Alapítvány KIÁLLÍTÁS- AZ ELFOJTOTT FORRADALOM. 1956 AZ UNGVÁRON ŐRZÖTT KGB DOKUMENTUMOK TÜKRÉBEN címmel rendez kiállítást a Történeti Levéltárban.
A Horthy-korszakban sokat használt „nemzetvédelem” fogalma és a kiugrási kísérletben a "megbízható" munkásság felfegyverzésére szánt kísérletek mellett az egyik legnevesebb magyar iparművész karrierjének egy korábban figyelmen kívül hagyott időszakát is bemutatja a Betekintő legújabb, 2024/2. száma.