Hírek
Keresett kifejezés: szovjetunio (összes találat: 13) Keresés törlése
Ügynökkérdéssel és a pártállami rendszerrel foglalkozó könyveket mutattak be hétfőn az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában (ÁBTL) Budapesten. A kötetek egyebek mellett az egypártrendszer állambiztonsága feltárásának jelenlegi helyzetéről, a jezsuita rend 1945 és 1965 közötti történetéről és a nyolcvanas évek közéleti fotótémáiról szólnak.
Megjelent Gyarmati Györgynek, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) főigazgatójának A Rákosi-korszak című könyve, amelyet Romsics Ignác akadémikus mutatott be hétfőn Budapesten.
Sehol sincs "megoldva", vagyis lezárva az állambiztonsági múlt a volt szocialista országokban - mondta csütörtöki előadásában Cseh Gergő Bendegúz; a történeti levéltár munkatársa a magyarral együtt hét intézmény működését bemutatva cáfolta azokat a bírálatokat, amelyek szerint már szinte mindenhol előrébb járnak ezeknek az adatoknak a nyilvánosságra hozatalával, illetve a kutathatóságával.
A kommunizmus áldozatainak emléknapjához közeledve a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) szinte teljessé tette a Nemzeti Gyászpark adatbázisát, így elérhető annak a csaknem 1200 embernek az életrajza, akiket a kommunizmus áldozataként kivégeztek és a Rákoskeresztúri új köztemető három parcellájában (298, 300, 301) temettek el.
A Betekintő aktuális száma ismét egy tragikus időszak elemzésével indul. Gellért Ádám Ungváry Krisztián: Magyar megszálló csapatok a Szovjetunióban, 1941–1944 című könyvét mutatja be.
A mindent átható propagandáról, az elfeledett űrhajósok örökségéről és az állambiztonság örökké figyelő szeméről hallhattak előadásokat az érdeklődők Levéltárunk szakmai kamarakonferenciáján, június 11-én, Budapesten.