Olimpia - a legtöbb ügynöki jelentés 1984-ben készült
Akkor született a legtöbb ügynöki jelentés a magyar sportéletről, amikor a magyar sportdiplomácia 1984-ben lemondta az ország részvételét a Los Angeles-i olimpiáról - mondta az Állambiztonság és olimpia 1956-1988 című könyv hétfői sajtóbemutatóján az egyik szerző, Takács Tibor, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának (ÁBTL) munkatársa Budapesten.
Az ÁBTL és a L' Harmattan Kiadó által szervezett eseményen Takács Tibor hozzátette: ez azzal magyarázható, hogy az akkori hatalom kíváncsi volt az 1984-es olimpia szocialista államok által végrehajtott bojkottjának társadalmi visszhangjára. Ugyanígy az emigrációban Nyugaton élő magyarok közhangulatáról is számos titkosszolgálati jelentés keletkezett ebben az időszakban, de természetesen az olimpiáról lemaradt sportolók magatartása, megnyilvánulásai álltak a jelentések középpontjában - közölte.
Takács Tibor kitért arra, hogy külön jelentések szóltak azokról a röpcédulákról, kis plakátokról, amelyek "Bojkott" felirattal az olimpiai ötkarika helyett a kommunista mozgalom jelképeit, öt egymásba fonódó sarlót és kalapácsot ábrázoltak. Ezzel a megnyilvánulással a sportrajongók a Los Angeles-i olimpiáról való távolmaradást pellengérezték ki. A szakember kifejtette: a több tucatnyi, a sport területén dolgozó ügynököt szerzőtársaival - Krahulcsán Zsolttal és Müller Rolffal - együtt hozott döntés alapján nem nevezték meg civil nevükön, noha megtehették volna. Ettől függetlenül az, akinek kutatói engedélye van, megtekintheti az aktákat, és ha akarja, nyilvánosságra hozhatja azokat a neveket is, amelyeket a fedőnevek takartak.
A szerző kiemelte, hogy érdekes módon éppen a Rákosi-korszak legsötétebb éveiben, az 1952-ben Helsinkiben rendezett olimpiáról nem maradt fenn egyetlen titkosszolgálati jelentés sem. Arról is szólt, hogy az 1992-ben, Barcelonában rendezett olimpiára is készítették a titkos ügynököket a dokumentumok alapján 1990-ig, ám ennek a rendszerváltás véget vetett. Az ÁBTL munkatársa rámutatott: az 1964-es tokiói olimpiáról van a legátfogóbb képük az ügynöki jelentések alapján, mert ez az egyetlen év, amikor összefoglaló jelentés is fennmaradt a nemzetközi sportrendezvényről. Tudomásuk szerint ekkor a 274 fős olimpiai küldöttségből különböző szinten 42-en voltak érintettek az ügynöki munkában. Ekkor már világosan kimutatható a titkosszolgálat célja: minden sportágban legyen legalább egy ügynök - tette hozzá.
A kötetet bemutató sporttörténész, Hencsei Pál kijelentette: politikamentes olimpia soha nem létezett. Példaként hozta fel az 1900-as párizsi olimpiát, amelyen az Osztrák-Magyar Monarchia katonatiszt vívói nem indulhattak, ezt csak 1908-ban engedték meg nekik, akkor is csak egyéniben. A politika és a sport kapcsolatát kimutatta az 1912-es stockholmi olimpián is, amikor Magyarország - függetlenedve az Osztrák-Magyar Monarchiától - először szerepelhetett saját zászlója alatt, ellentétben a csehekkel, akik még mindig a monarchia lobogója alatt vonultak fel a megnyitón. Szintén politikai okok játszottak közre abban, hogy 1920-ban Magyarország, mint az első világháborúban vesztes állam, nem vehetett részt a játékokon. Ugyancsak a politika nyomására kellett magyarosított névvel szerepelnie az 1936-os berlini olimpián Gerevich Aladárnak, aki így Gerei Aladár néven szerzett kardvívásban Magyarországnak aranyérmet - tette hozzá.
Elmondta azt is, hogy a kommunizmus alatt a pártállam igyekezett "megszűrni" azokat, akik szerepelhettek az olimpiákon. Péter Gábor, az Államvédelmi Hatóság vezetője 1952-ben 20 sportolótól akarta elvenni a versenyzés jogát, amelynek eredményeként többek között a sportlövő Lumnitzer Sándor maradt távol a rendezvénytől. Azt is a politikai küzdelmeknek tudta be, hogy az 1956-ban emigrált magyarok csak az 1964-es olimpián szerepelhettek új hazájuk színeiben.
Sportdiplomáciai érdekességként említette: a magyar vízilabda-válogatott 1964-es tokiói aranyérmét egyebek mellett annak köszönhette, hogy a jugoszláv-magyar mérkőzésen a játékvezető, akinek a felesége magyar volt, "felhozta"a magyar csapatot 3:0-ról 3:3-ra, ami elegendő volt a végső győzelemhez. Kétes dicsőségként értékelte a sporttörténész, hogy a magyarok - mint mondta - az olasz pólóválogatottat 1.500 dollárral megvesztegették, hogy számukra kedvező eredményt játsszanak a jugoszlávokkal.
(MTI)
