Podcastek és videók
Keresett kifejezés: allambiztonsag (összes találat: 59) Keresés törlése
A Betekintő, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának internetes folyóirata 2012. május 17-én kerekasztal-beszélgetést rendezett a Levéltár aulájában, Ügynökkérdés a tudományos történetírásban címmel.
A volt szocialista állambiztonsági szervek levéltári anyaga - számos egykorú vélekedésre rácáfolva - több mint két évtizeddel a rendszerváltás után is állandó közérdeklődés és igen intenzív kutatói igény tárgya - derült ki Cseh Gergő Bendegúz előadásából.
Filmrészletekkel tűzdelt előadásában Hanák Gábor felvázolja Cseh Tamás életpályájának legfontosabb állomásait, bemutatja többek között azt, hogyan, miért került az állambiztonsági szervek célkeresztjébe, milyennek láttatták őt az ügynökjelentések és a „kutatási beszámolók", vagyis a források totalitásának segítségével kísérek végig egy múlt századi életutat a maga sikereivel és sérüléseivel.
Szőnyei Tamás előadásában a falba ütközött lapok sorsát mutatja be, külön hangsúllyal azon, hogy információival és intézkedéseivel miként járult hozzá ellehetetlenítésükhöz az állambiztonsági szolgálat.
Takács Tibor előadásában kizárólag az állambiztonságnak a magyar--szovjet meccsek kapcsán kifejtett tevékenységét mutatja be, vagyis kihagy jó pár helyzetet azzal, hogy a párt- vagy a sportvezetés iratait figyelmen kívül hagyja. Ám talán így is kiderül, az eddig jobbára a legfelső állami és pártvezetés szintjén, esetleg az állambiztonsági vagy gazdasági területen vizsgált magyar--szovjet kapcsolatok kutatásában még mennyi a mindezidáig kihagyott, értékesítésre váró helyzet.
A Történelmi KávéháZ áprilisi rendezvényén Petrás Éva tartott előadást Menekülés az emigrációba címmel.