Hírek
Hetven évvel ezelőtt, 1950. július 19-én a három tucatnyi „jobboldalinak” bélyegzett őrizetest a Mosonyi utcai Toloncházból (Állambiztonsági Fogház) 13 ÁVH-s fegyőr, valamint a táborparancsnoknak kiszemelt Fóris Béla államvédelmi százados bevagonírozott, és a Mátra keleti zugába, Recskre hurcolt. Azt ígérték, ha felépítenek itt egy tábort és elkészülnek a területet lezáró szögesdrótkerítéssel is, hazaengedik őket.
Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára és Recsk Nagyközség Önkormányzata közötti együttműködési megállapodás alapján, 2020. július 1. és 2020. november 15. között ismét látogatható a Levéltár „Recsk – kényszermunkatáborok, 1950–1953” című kiállítása.
A kommunizmus áldozatainak emléknapjához közeledve a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) szinte teljessé tette a Nemzeti Gyászpark adatbázisát, így elérhető annak a csaknem 1200 embernek az életrajza, akiket a kommunizmus áldozataként kivégeztek és a Rákoskeresztúri új köztemető három parcellájában (298, 300, 301) temettek el.
2019. november 14-én látogatást tett az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában Igor Kulyk, Ukrajna Nemzeti Emlékezet Intézete Levéltárának igazgatója és helyettese, Tatjana Prys.
2019. szeptember 17-én Jevgenyij Shabalin, a Szverdlovszk Megyei Állami Levéltár igazgatója és Szergej Kuksza, Irbit város levéltárának igazgatója tett látogatást a Levéltárban.
Tíz évre szóló együttműködési keretmegállapodást írt alá Cseh Gergő Bendegúz, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgatója és Andriy Kohut, Ukrajna Biztonsági Szolgálata (SZBU) Levéltárának igazgatója.