Podcastek és videók
Keresett kifejezés: 1968 (összes találat: 6) Keresés törlése
Az 1968-as reformok után a csehszlovák vezetés befagyasztott minden reformot, míg Ceausescu erőltetett iparosítással tette tönkre országát – hangzott el ingyenes szabadegyetemünk „A szétfejlődés román és csehszlovák útjai” című júniusi előadásán, ahol Bandi István és Krajcsír Lukács történészekkel Papp István, levéltárunk főosztályvezetője beszélgetett.
Ehrenberger Róbert előadásában az 1968. július 27-től (!) 1968. október 31-ig tartó katonai akció főbb eseményeit, a szigorúan titkos dokumentumokban is csak „Zala"-gyakorlat fedőnévvel illetett hadművelet lefolyásának jellemzőit ismerteti, kitérve az akció határőrségi és belügyi operatív biztosításának egyes adataira is. Ezt követően a Magyar Néphadseregben 1968-ban előfordult politikai ügyeket és a hatalom által pönalizált izgatásos jellegű eseteket mutatja be, kitérve azok körülményeire, szereplőire és a nyomukban járó retorziókra egyaránt.
A Történelmi KávéháZ 2016. áprilisi rendezvényén levéltárunk munkatársa, Köbel Szilvia Szabó Miklós történész életét, szakmai és politikai pályafutását ismertette, különös hangsúllyal kitérve az állambiztonsági megfigyelésére, melynek dokumentumai nálunk találhatók.
Papp István előadásában nem gazdaságtörténeti áttekintésre, nem a termelőszövetkezeti világ bemutatására vállalkozik, hanem egy hús-vér ember, egy izgalmas és nagyon ellentmondásos politikai életút felvázolására törekszik. Vajon zaklatott és töredezett, vagy nagyon is következetes és egyenes vonalú volt Fehér Lajos életpályája?
Ehrenberger Róbert előadásában az 1968-as csehszlovák reformkurzus katonai elfojtását és annak utóéletét mutatja be magyar pártiratok és diplomáciai források alapján.
Az Állami Egyházügyi Hivatalba telepített rezidentúra és K-lakás az egyházak irányába végzett hírszerzés szolgálatában címmel Soós Viktor Attila tartott előadást.