Podcastek és videók

2014. május 8. Akcióban a Katpol sötét részlege - Adalékok a „B" (Támadólagos elhárítás) osztály működéséhez

Okváth Imre előadásában bemutatja a „B-osztály" tagjait, Boros Miklós őrnagy, osztályvezető-helyettest, Varsányi György, Ravasz Gyula alosztályvezetőket, Dénes László, Bartha Dezső főhadnagyokat, Szőke Béla, Bányai József hadnagyokat, az akciókat végrehajtó jelentősebb - sikeres, vagy kudarcot szenvedett - hálózati személyeket, továbbá az erre fordított összegeket.

2014. április 10. "Susogók" - Kisvárosi értelmiség és az 1945 előtti keresztény középosztály az államvédelmi szervek célkeresztjében

Soós Mihály előadásában arra tesz kísérletet, hogy egy átlagos magyar kisváros, Cegléd példáján keresztül bemutassa, miként ellenőrizték, figyelték meg, „ötvenes évek" Magyarországán a helyi közösségekben tradicionálisan vezető szerepet betöltő középosztálybeli származású tisztviselőket, illetve értelmiségieket, s hogyan próbálták kriminalizálni cselekedeteiket.

2014. március 13. A pártfunkcionáriusok elleni állambiztonsági nyomozások szabályozása a Kádár-korszakban

Krahulcsán ZSolt előadásában a politikai rendőrség és az MSZMP viszonyát abból a szempontból vizsgálja, hogy a párttagokkal szembeni állambiztonsági eljárás milyen feltételek, milyen garanciális biztosítékok mellett volt lehetséges.

2014. február 13. Józef Światło disszidálása - A sztálinizmus titkai Lengyelországban

Mitrovits Miklós előadásában Światło karrierjéről, tevékenységéről és szökéséről, illetve ennek következményeként a lengyel állambiztonság átszervezéséről beszél, illetve bemutatja, hogy miről beszélt Światło a Szabad Európa Rádióban, és mindez milyen szerepet játszott az olvadásban, a lengyel desztalinizációban.

2014. január 9. Kamerával írt történelem - Állambiztonsági oktatófilmek a Történeti Levéltár őrizetében

Baracsi Erzsébet előadásában az 1998 januárjában megalakult Történeti Hivatal raktárában talált 16 mm-es filmszalagokat, valamint a Rendőrfilm Stúdió Archívumából kapott oktatófilmeket mutatja be.

2013. november 14. A terror helye - Az erőszak módszerei a politikai rendőrségen

Müller Rolf előadásában bemutatja, hogy a kihallgató tisztek által vezetett vizsgálatok folyamatában hol helyezkedett el a test és a lélek meggyötrése, milyen módszereket alkalmaztak a rábeszéléstől a megfélemlítésen át a fizikai kínzásig, milyen szerephez juthatott a politikai rendőrség a kivégzésekben, és milyen gyakran fordult az államvédelmi őrség a „kurtavas" büntetéshez a táborokban, illetve a börtönökben.

... 15 16 17 18 19 ...