Az 1968-as reformok után a csehszlovák vezetés befagyasztott minden reformot, míg Ceausescu erőltetett iparosítással tette tönkre országát – hangzott el ingyenes szabadegyetemünk „A szétfejlődés román és csehszlovák útjai” című júniusi előadásán, ahol Bandi István és Krajcsír Lukács történészekkel Papp István, levéltárunk főosztályvezetője beszélgetett.

Márciusban indult Szabadegyetemünk tavaszi előadásaink Kelet-Európa országainak 1945 utáni történelmét mutattuk be, és ezt a sort zárta júniusban a román és csehszlovák történeteket bemutató alkalom – vezette fel a beszélgetést Papp István, feltéve egyben a kérdést is: miért használhatjuk ezen országok esetében a szétfejlődés kifejezést?

A szétfejlődés már a Vörös Hadsereg térségben való megjelenésével elkezdődött: Romániában a Groza-kormány megalakulásától „rendületlenül kiszolgálják a szovjeteket”, és ilyen lépés volt a szovjet tanácsadók behívása, illetve a közös szovjet-román vállalatok felállítása, amely a térségben mindenhol ismert volt, ahogy az államosítás és a kényszerföldosztás is. Sztálin halálával aztán itt is megkezdődött a desztalinizáció, „de Gheorghiu-dej ezt a fajta időszakot, ezt a szembenézés időszakát arra használja, hogy eltüntesse az ellenlábasokat.” Az ekkori politikai átrendeződésben jelenik meg Nicolae Ceausescu is.

Ezzel párhuzamosan Csehszlovákiában az 1920-30-as években egy egész más hagyományokra épülő, inkább a nyugatiakhoz közeli kommunista mozgalom alakult ki, akiket a második világháború után a moszkoviták jó pár évig nem tudtak kiszorítani a hatalomból. „Viszont … ha volt egy ország, ahol Kelet-Európában tényleg a Vörös Hadsereget virágcsokorral várták, és örültek a felszabadításnak, az Csehszlovákia volt” – mondta el Krajcsír Lukács.  A világháborút követő választásokon pedig Gottwald gyakorlatilag Moszkva segítsége nélkül, saját embereivel és eszközeivel szerezte meg a hatalmat, „amit Gottwald tudott úgy kommunikálni Moszkva felé, hogy ezt mi a saját erőnkből értük el”.

A következő nagyobb fordulópont az 1956-os magyar forradalomhoz való hozzáállás volt: az előadók szerint a csehszlovák és román reakciók erre részben hasonlóak voltak. A románok „szolgalelkűen ajánlanak föl a szovjet politikai vezetésnek különböző ötleteket, hogy mit lehetne csinálni. Tehát van ilyen információ, hogy akár a román négyes hadsereget át lehetne dobni Magyarországra, hogy ezeket a renitens magyarokat megleckéztessék. … tevőlegesen akarnak beavatkozni, de nem azért, merthogy valamilyen területi vagy bármiféle előny, hanem bizonyítani a szovjetek felé a hűséget... És hihetetlen módon ez a dolog beérik, … hiszen '58-ban kivonják a 35 ezer szovjet katonát Románia területéről.”

Csehszlovákia, ahol 1956-ban még mindig az 1953-as katasztrofális pénzreform hatásait és az azt követő munkásfelkelések emlékét nyögik, szintén katonai megoldással próbált eminenskedni: „akkor hajtotta végre Csehszlovákia a második legnagyobb katonai akcióját, … hogy felkészüljenek egy esetleges magyar támadásra… Antonio Novotny kétszer felajánlotta Hruscsovnak, hogy ha kell, akkor ők szívesen megszállják Magyarországot a szovjetekkel együtt. Tényleg ők a legvégsőig akartak elmenni, hogyha úgy látták volna, hogy a magyar forradalom nem úgy alakul, ahogy. És hát főleg … a szuezi válság volt, ami a csehszlovákoknak nagyon rosszkor jött, és nagyon sok kényelmetlen perceket okozott a pártvezetésben”, hiszen Egyiptomban nagyon sok csehszlovák katonai tanácsadó dolgozott, akik nyugati fogságba esése a politikai vezetés szerint egyenesen a nemzetbiztonságot veszélyeztették volna – tette hozzá Krajcsír. Csehszlovákia számára ez, azaz a harmadik világban való jelenlét tette lehetővé a gazdasági fejlődést, illetve ez indokolta azt a népszerűséget is, amit Novotny a következő években meglovagolt. Amit itt termeltek, legyen az akár sör, akár fegyver vagy épp Dacia, a harmadik világ országaiban mind-mind megjelent – emelte ki a kutató.

Romániában ezzel párhuzamosan hozták meg az 1964-es, úgynevezett függetlenségi nyilatkozatot és „elkezdődik egy nagyon komoly belső átszerveződés”. „Ekkor már elindul … az iparosodás, de ennek az iparosodásnak van egy határozott jellege, arra törekedtek, hogy a … tartományi rendszerben, tehát magyarán az ország különböző részeiben, de főleg a nagyvárosokban a megfelelő ipart arányosan osszák szét, és mindezt azért, hogy a faluról a városra beindított migráció nyomán a munkaerőt ezek a központok felszívják”.

A szétfejlődés a beszélgetés résztvevői szerint az 1968-as folyamatokkal párhuzamosan, vagy épp csak akkorra érett be. Prága az erőltetett ötéves tervek miatt olyan rossz gazdasági mutatókat produkált, hogy Krajcsír elmondása alapján a rendszer eljutott a reformok bevezetéséig, amelyeket azonban az 1956-os tapasztalatok miatt lassan és óvatosan lehetett és kellett bevezetni. A saját kutatási témájára kitérve: a Központi Bizottság ekkor már arról hozott határozatot, hogy valutáért a Nyugat-barát harmadik világbeli országoknak is el lehet adni a fegyvert, miközben a saját baráti országok nem igazán fizettek a fegyverekért. „Mindkét félnek szállítottak fegyvereket, csak egyiknek baráti alapon, a másiknak meg pénzért. Gyakorlatilag a '60-as években nem lehet olyan harmadik világbeli fegyveres konfliktust mondani, ahol az egyik vagy akár mindkét fél egymással szemben nem csehszlovák fegyverekkel harcolt volna ennek a politikának köszönhetően”.

A csehszlovák szétfejlődés eseményei aztán 1968 elején alig néhány hónapba sűrűsödtek: Novotny januári bukása után Dubcek volt képes összefogni a reformkommunistákat és az ortodox kommunistákat, megvalósítva a reformokat, amit augusztusban a baráti országok katonai beavatkozása állított le. Ebben az akcióban a románok kivételével mindenki részt vett: Ceausescu a kínai kártya kijátszásával kimarad a katonai akcióból.

A nyugati diplomácia irányába is nyitó román különutasság ekkor már megalapozta a korábban megkezdett iparosodást is. Ekkor kezdődött az eladósodás is: 1972-ben felvették a kapcsolatot az IMF-fel, mert a hihetetlen iparosítás nagy mennyiségű pénzt igényel – mondta el Bandi. A 80-as évek elejére azonban a folyamat odáig jutott, hogy Romániának a GDP 40 százalékát kitevő hitelállománya lett, amivel nem tudtak mit kezdeni. A hitelt alig pár év alatt visszafizették, „csakhogy közben az ország annyira tönkrement, technológiai szempontból is, de a társadalom szempontjából is, hogy tudjuk, hogy végül is nem csak a társadalom fizette meg ennek az önállóskodó, önálló saját nemzeti jellegű szocializmusnak a felépítését, hanem maga Ceausescu is a saját élete árán”.

Csehszlovákiában 1968 után a politikai vezetés más utat járt és „megkövesítette, befagyasztotta” a rendszert, „tehát gyakorlatilag semmilyen reform nem volt megengedett. A legkisebb gazdasági reformot sem hagyta jóvá. Még a gondolata sem fogalmazódott meg a pártvezetésben, és hát az volt a lényeg, hogy mindennek ugyanúgy kell lennie, … ne változzon, és bármi, ami alulról jövő kezdeményezés, … azt azonnal csírájában elfojtva, eltaposva elnyomni” – zárta Krajcsír.

A beszélgetés résztvevői összefoglalva elmondták: a csehszlovákkal összehasonlítva a román modell tényleg megvalósította a különállást, ami azonban végül tragédiához vezetett, míg a bebetonozott, reformmentes csehszlovák vonal egész más átmenetet tett lehetővé a rendszerváltások időszakában.