Iratok a Történeti Levéltárban

A Történeti Levéltár őrzi és kezeli az 1944. december 21. és 1990. február 14. között államvédelmi/állambiztonsági tevékenységet végzett magyar hatóságok működésével összefüggésben keletkezett iratokat. Ezeknek az iratoknak a keletkeztetői a jelzett intervallumon belül különböző elnevezések alatt működő szervek voltak. Legismertebb ezek közül az 1940-es évek második felében a Magyar Államrendőrség Államvédelmi Osztálya (elhíresült nevén az ÁVO), illetve az 1950-es évek első felében – a Rákosi Mátyás nevéhez kötődő kommunista terroruralom idején – az Államvédelmi Hatóság, az ÁVH. Az 1956-os forradalom után, a Kádár-korszak kezdetén a Politikai Nyomozó Főosztály volt a megtorlás kulcsfontosságú nyomozó szerve, később pedig – a rendszer összeomlásáig – a III/III-as Csoportfőnökség, melynek elsődleges feladata az ún. „belső reakció”, vagyis a rendszer politikai ellenzékének felderítése és üldözése volt.

A korszak átélői leginkább saját zaklatásuk valamely formáját átélve kerültek kapcsolatba a fent nevezett szervekkel: akkor, amikor internálták, kitelepítették, a koncepciós perek különböző típusainak valamelyikében hurcolták meg őket, hogy – ha túlélték – szabadulásuk után is évtizedekig maradjanak megfigyeltek, diszkrimináltak. Nem szólva arról, hogy a justizmordok következményeit gyakorta családtagjaiknak is politikailag hátrányos helyzetű stigmatizáltként kellett viselniük. Az egyéni információs kárpótlás részeként közel egy millió – az iratokban valamilyen minőségben felbukkanó – személyről, illetve személynek (vagy jogutódjának) tud a Levéltár több-kevesebb információval szolgálni.

A fentieken túlmenően az államszocialista korszak polgári és katonai hírszerzésének, illetve elhárításának tevékenységéről is vannak forrásaink, de ez utóbbi szervek ügyködéséről – a már említett „belső elhárításhoz” viszonyítva – nagyságrendekkel kevesebb irat került a Levéltárba. Egykor volt mennyiségükhöz képest meglehetősen kevés adatot őrzünk az egykori besúgók különböző kategóriáiról, akiket korabeli titkosszolgálati zsargonban hálózati személyeknek hívtak.

A professzionális történeti múltfeltárás (kollektív információs kárpótlás) felől közelítve egy olyan sajátosságra érdemes felhívni a figyelmet, ami a Levéltár munkatársai és a szorgalmasan idejáró kutatók számára is csak az iratok szisztematikus tanulmányozása nyomán vált – válik – egyre inkább nyilvánvalóvá. A feltárás kezdetén majdhogynem általános előfeltevés volt, hogy az iratok a négy évtizeden át regnáló pártállamot legközvetlenebbül szolgáló titkosszolgálatok tevékenysége kapcsán a korszak politikatörténetét gazdagíthatják újabb – fontos – adalékokkal. Erről is szó van persze, de fokozatosan az lett szembetűnő, hogy a Történeti Levéltár forrásai – ilyen tömegességben másutt alig fellelhetően – többnyire a diktatúra évtizedeinek megélés-dokumentumai, „sorsszimfóniák” librettói. Társadalomtörténeti nézőpontú vizsgálatoknak olyan egyszerre lenyűgöző és elborzasztó tárháza, amihez képest másodlagos az, hogy közben a politikatörténetnek is kiegészítő vizsgálati terepe. A megfigyelt százezrek és a meghurcolt tízezrek egyedi, személyes életútjának fordulatai – azok konspirált mozgatói – válnak mind nagyobb számban megismerhetővé. Sőt mi több, az elmúlt évek fókuszált kutatásai nyomán profán celebekké tett titkosszolgálati besúgók (hálózati személyek) esetében is elkezdtek túllépni a feltárások az „első reflex” alapján teljesen evidens társadalmi elégtételt szolgáló elítélésen, s esetenként az érintettek ügynökké válásának – és ebbéli tevékenységüknek – árnyaltabb bemutatása is elkezdődött.

A levéltári rendszer kialakításánál figyelembe kellett venni, hogy a törvény a Levéltár illetékességét számos, különböző időszakban létezett, egymástól szervezetileg elkülönülten működő, az iratkezelés tekintetében is eltérő gyakorlatot folytató állambiztonsági szerv és szervezeti egység által keletkeztetett irategyüttesben határozta meg.
Az ÁBTL iratanyagát történeti, időrendi és szervtipológiai alapon kialakított szekciókra osztottuk. Az egyes szekciók fondokra, azokon belül állagokra, esetenként sorozatokra tagolódnak. Az iratanyag legfontosabb adatait a levéltár fond- és állagjegyzéke tartalmazza, mely hozzáférhető mind az intézmény kutatótermében, mind pedig a levéltár internetes honlapján (www.abtl.hu).

A proveniencia – vagyis az iratok keletkezési helyének elve – alapján a levéltári rendszer első nagyobb irategyüttesébe (1. szekció) kerültek a korszak államvédelmi, állambiztonsági hatóságainak szervezetével, működésével kapcsolatos iratok. Itt található meg az 1956 előtti államvédelem (pl. ÁVO, ÁVH) töredékes anyaga, az 1956-os forradalom leverését követő megtorlásokban fontos szerepet játszó Politikai Nyomozó Főosztály működését reprezentáló iratok, vagy a III. főcsoportfőnökség szervezeti egységeinek a működéséről képet adó, a levéltárnak átadott iratanyag. Ide soroltuk a már kezelésünkbe került katonai biztonsági és elhárítási dokumentum-együtteseket is.

A következő nagyobb irategyüttesbe (2. szekció) azok az iratok kerültek, amelyek több különböző szervezeti egységhez is kapcsolódnak, illetve amelyeket több szervezeti egység hozott létre. Ilyenek például az operatív és hálózati nyilvántartások, az internálási iratok, a különböző belügyi információs jelentések, vagy az egykori nyílt és szigorúan titkos állományú állambiztonsági tisztek személyi anyagai.

A levéltárban őrzött összes iratanyag mintegy kétharmadát a hálózati, operatív és vizsgálati iratok teszik ki (3. szekció). Itt találhatók az államvédelem, állambiztonság által készített különböző típusú, például Beszervezési-, Munka-, Operatív- vagy Vizsgálati dossziék. Ezen irategyüttesen belül külön fondba [3.1.] kerültek azok a dossziék, amelyeket az Adatfeldolgozó és Tájékoztató Csoportfőnökség Operatív Nyilvántartó Osztály (és jogelődei) irattárában őriztek, illetve a BM III/I. Csoportfőnökség és jogelődei, tehát a hírszerzés által kezelt dossziék [3.2.].

A következő nagyobb iratcsoportban (4. szekció) az állambiztonsági munkához kapcsolódó különböző gyűjteményes iratsorozatokat alakítottunk ki. Ilyen sorozat például az állambiztonsági szervek által használt háttéranyagok (könyvek, kéziratok, tanulmányok, folyóiratok stb.), amelyeket az operatív munka segítésére könyvtárakból, levéltárakból, irattárakból, más köz- és magángyűjteményekből szereztek be, és sajátos szempontjaik szerint dolgoztak fel. A parancsgyűjteménybe a különböző irategyüttesekből kiemelt parancsokat soroltuk be. Az oktatófilmek célja kettős volt: egyfelől a belügyi állomány felkészítését szolgálták, másfelől pedig – gyakran ismert, hivatásos színészek előadásában – a politikai propaganda részét képezték. A tankönyvek tanulmányok, belső kiadványok a szakmai felkészítésre, a tapasztalatok közreadására és a továbbképzésre szolgáltak. Végül ebbe a szekcióba soroltuk Péter Gábor személyes iratait, valamint a levéltárnak ajándékozott, a gyűjtőkörünkbe tartozó magániratokat is.

Ez alól csak az egyes fontos, valamint közbizalmi és közvélemény-formálótisztségeket betöltő személyek ellenőrzésére létrehozott ún. átvilágító bizottság iratai képeznek kivételt. Ez az iratsorozat a levéltárban önálló egységet képez (5. szekció).

Az iratanyag részletes tagolása megtalálható a levéltár fond- és állagjegyzékében.

A Levéltár iratainak mennyisége 2011 végén 3945,85 iratfolyóméter volt, melynek közel kétharmadát különböző típusú dossziék, fennmaradó részét pedig a volt állambiztonsági szervek működési iratai, valamint a szervek által készített és használt gyűjtemények, háttéranyagok tették ki.
Adathordozóját tekintve a levéltár javarészt papír alapú dokumentumokat őriz, de nagy mennyiségben került kezelésünkbe a vizsgálati valamint operatív dossziékról, illetve a Napi Operatív Információs Jelentésekről (NOIJ) készült egykorú biztonsági mikrofilm-másolat is.